Sport

Megtalálta új csapatát a Siófok távozó kéziedzője

Korábban a témában:

Ahogy december végén már megírtuk, szezon végén távozik Tor Odvar Moen, a Siófok női kézilabdacsapatának norvég vezetőedzője.

A norvég lapok már akkor tudni vélték, hogy otthon a Molde női csapatát irányítja majd – ez csütörtökön hivatalossá is vált.

Itt folytathatja a Siófokról távozó norvég kézilabdaedző
A helyi sajtó szerint a Molde női együttesénél vállalhat munkát.

„Amikor úgy döntöttem, hogy hazamegyek Norvégiába, annak személyes okai voltak, de mindenképpen a női kézilabdában szerettem volna maradni. Norvégiában két-három olyan klub van, amely ambiciózus. A Molde az egyik ilyen. Csak olyan lehetőség jöhetett szóba, amelyben van kihívás, vannak célok” – idézte Tor Odvar Moent a Siófok hivatalos honlapja.

Az 55 éves szakember 2020 nyarától veszi át a szakmai munka irányítását.

„Norvégiában nem tudunk financiálisan versenyezni az európai top klubokkal, így a koncepció, a feladat és a célok is más jellegűek lesznek, mint Siófokon. Fiatal tehetségekkel fogunk dolgozni kiegészülve egy-két tapasztalt játékossal. Jelen pillanatban nagyon élvezem a munkát a Siófokon, csak a jelenlegi feladatokra szeretnék koncentrálni. A következő három hónapban nagy dolgokat érhetünk el abban az esetben, ha továbbra is ilyen keményen dolgozunk” – tette hozzá.

Kiemelt fotó: siofokkc.hu

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.