Sport

Két magyar is döntőbe jutott a birkózó-Eb-n

A kötöttfogásúak 77 kilogrammos kategóriájában szereplő Lévai Zoltán és a 2017-es Európa-bajnok, a 87 kilós Lőrincz Viktor is remekelt az elődöntőben, és bejutott a keddi fináléba a római birkózó Európa-bajnokságon, írja az MTI.

A 24 éves Lévai délelőtt a svédek vb-másodikját, Alex Bjurberg Kessidist, majd a szlovák színekben versenyző Denis Horváthot és az orosz Iszlam Opijevet is simán legyőzte, este pedig az elődöntőben sem tűrt ellentmondást. Ellenfele az ukrán Volodimir Jakovliev volt, aki egy percig volt képes ellenállni neki. A második perc elején ugyanis Lévai gyönyörűen fogott össze és egy villámgyors csípődobással meglepte az ukránt, amivel komoly, 4-0-ás előnyhöz jutott.

Ezek után kevés izgalmat tartogatott a meccs, Lévai teljesítményéről mindent elmond, hogy a második menetben is riválisát kellett passzivitásért inteni (5-0), majd egy perccel a vége előtt az ukrán megadón kihátrált a szőnyegről, amiért kétpontos intés volt a büntetése (7-0), egyetlen sikere pedig az volt a meccsen, hogy megúszta technikai tus nélkül.

Amíg Lévai esetében a döntőbe jutás – ha nem is teljesen váratlan, de – semmiképpen sem volt elvárás, addig a vb-ezüstérmes és tokiói induló Lőrincz Viktortól mindenki, így a szakvezetés is kiemelkedő eredményt remélt.

A BHSE klasszisa nem is okozott csalódást.

Délelőtt nagyon könnyedén nyerte mindkét meccsét, az olasz Mirco Minguzzit 7-2-re, a litván Eividas Stankeviciust pedig kevesebb mint két perc alatt verte technikai tussal.

Az azeri Islam Abbasov előzetesen nehezebb riválisnak tűnt, két éve ugyanis U23-as Eb-győztes volt, míg tavaly a felnőtt Eb-n és az Európa Játékokon is ezüstérmet nyert, ugyanakkor ezzel együtt is a magyar számított esélyesnek, és a szőnyegen bizonyította, hogy jobb riválisánál.

Az első másfél perc reménytelen álló harca után Abbasovot intették (1-0), lentről pedig a magyar megpörgette (3-0), majd még a szünet előtt egy zónaközeli szituációnál gyönyörűen mozgott el a rátámadó Abbasov elől, így kiléptette (4-0).

A második szakaszban Lőrincz a biztos védekezés megtartására koncentrált, majd miután megintették (4-1) egy gyönyörű visszafogással lezárta (6-1) a meccset, amelynek utolsó másodperceit Abbasov a szőnyeg közepén lihegve, a térdére támaszkodva töltötte.

A keddi finálés programban így két magyar is aranyéremért lép majd szőnyegre 18 órától: Lévai az azeri Sanan Suleymanovval, Lőrincz pedig az ukrán Szemen Novikovval csap össze. Délelőtt Torba Erik (63 kg) a vigaszágon küzdhet majd a bronzmérkőzésért, míg Kecskeméti Krisztián (60 kg), Váncza István (67 kg), Fritsch Róbert (72 kg), Szabó László (82 kg) és Szőke Alex (97 kg) megkezdi szereplését a viadalon.

Kiemelt kép: MTI/Koszticsák Szilárd

Ajánlott videó

Olvasói sztorik