Sport

Csak az megy kézilabdázni, aki nem tud focizni és kosarazni

Csapatsportágakat hasonlítgatni egymáshoz olyan, mint az almát meg a körtét – meg lehet próbálni, de nem érdemes. Míg például az amerikaifutball elsősorban a tengerentúlon hódít, addig a kézilabda abszolút tradicionális európai teremsport, közös pontot még csak elvétve sem találni. Egészen addig, amíg két nagyszájú, egykori NFL-játékos nem dönt úgy, hogy a Super Bowl árnyékában (meglovagolva a népszerűség keltette sajtóérdeklődést) becsmérli és lenézi a másik sportágat.

Akik az észt osztották

Jay Cutler 1983. április 29-én született, egyetemi karrierjét követően 2006-ban a Denver Broncos draftolta, 2009-től pedig a Chicago Bears irányítója volt. 2017 májusában visszavonult, és a FOX Sports kommentátoraként kezdett el dolgozni. Miután Ryan Tannehill súlyos sérülést szenvedett, 2017 augusztusában visszatért a Miami Dolphinshoz, ahol még 14 mérkőzésen lépett pályára.

 

Az 1983. március 27-én született Domonique Foxworth 2005 és 2011 között mindössze hat szezonban játszott: a Denver Broncos (2005–2007), az Atlanta Falcons (2008), illetve a Baltimore Ravens (2009–2011) színeiben.

Az ESPN amerikai sportcsatorna egyik műsorában szóba került a 2028-as Los Angeles-i olimpia, amelyen az Egyesült Államok házigazdaként minden sportág minden versenyszámában indíthat majd versenyzőt. Három olyan sportág van, amelyben még soha egyetlen érmet sem sikerült szerezni: tollaslabda, asztalitenisz és kézilabda.

Azt említett műsorban utóbbit pécézték ki, és két korábbi NFL-játékosok, Jay Cutler, valamint Domonique Foxworth kissé lekezelően azt mondták, simán összehoznak egy olyan válogatottat, amely nyolc év alatt olimpiai bajnok lesz.

„Azt hiszem, kézilabdának hívják a sportágat. Egy kicsi labdát kell bedobnod egy kapuba. Olyan, mint a teremfoci, csak itt kézzel kell dobnod. Garantálom, hogy össze tudunk rakni egy olyan csapatot, amely aranyérmet nyerhet az olimpián” – mondta Cutler.

Azt mondta, a sportágban elsősorban a kapus szerepköre nyűgözte le: szerinte ez úgy néz ki, hogy mindig áll egy idősebb srác a kapuban, aki próbálja kitalálni, merre megy a lövés. Néha jól tippel, néha meg nem.

Egykori csapattársa, Domonique Foxworth véleménye sokkal keményebb és gúnyosabb volt.

Csak azok kézilabdáznak, akik nem tudnak futballozni, amerikaifocizni vagy kosárlabdázni

– magyarázta.

Egyben azt is jelezte, szívesen csatlakozik Cutler kézilabdás elképzeléséhez, és azt javasolta, hogy vegyék be az edzői teambe még a kosárlabdázás jelenlegi egyik legnagyobb sztárját, LeBron Jamest is.

Karabatic kiakadt

A fellengzős beszéd alaposan felbőszítette az európai sztárokat, többek között a kétszeres olimpiai, négyszeres világ- és háromszoros Európa-bajnok Nikola Karabaticot sem nyűgözték le az elhangzottak.

„Hé, Cutler és Foxworth! Nem hiszem, hogy sokat tudnátok a kézilabdáról, de szívesen odaadom nektek az olimpiai aranyérmem, ha legyőzitek a csapatom” – üzente a Twitteren.

A Rennes világ- és Európa-bajnok beállósa, Igor Anic még fel is tüzelte Karabaticot:

Mondd meg nekik, hogy mi nem viselünk védőfelszerelést!

Hozzátette, nem tudja, milyen amerikaifutballt játszani, csakúgy, ahogy Cutler sincs képben a kézilabdával. „Nincs olyan helyzetben, hogy tiszteletlen lehessen!”

A norvég Tv2 szakírója, Stig Aa. Nygaard is a kézilabdázókat védte: „Néhány hónap edzéssel Nikola Karabatic képes lenne Super Bowlt nyerni, mint quarterback. Jut eszembe, Cutlernek és Foxworth-nek hány bajnoki gyűrűje is van?”

Hozzátette, bárcsak láthatná, ahogy Jay Cutler a kapuban állva várná Mikkel Hansen, Sander Sagosen és a többi nagyágyú hat méterről megküldött 140 km/órás löketét.

Jay Cutler. Fotó: Peter Aiken/Getty Images

Belemerült a vitába a spanyolok Eb-bronzérmes beállósa, Juan Andreu is, aki szerint egyszerű a megoldás: aki ennyire lefitymálja a sportágat, jöjjön és próbálja ki. „Jay Cutler azt mondja, olimpiai aranyat nyerne. Érdekes lenne látni őt egy kézilabdaedzésen” – írta. Azt javasolta a Nemzetközi és az Európai Kézilabda Szövetségnek, hogy hívja meg a sportolót Európába, és lássuk, mit tud.

Profi bajnokságról álmodnak

Az biztos, ha az Egyesült Államok komolyabban venné a kézilabdát, akkor az óriási lépést jelentene a sportágnak, hiszen betörne egy hatalmas, még szűz piacra. Kérdés, hogy a profi kosárlabda, jégkorong, baseball és amerikaifutball uralta országban lenne-e létjogosultsága mindennek.

Január végén mi is írtunk arról, hogy az Egyesült Államok Kézilabda Szövetsége partneri megállapodást kötött a távközlési óriás Verizonnal, és a közös munka egyik célja, hogy a sportág kitörjön az amatőr és egyetemi sport keretei közül.

Kézilabdacsodára készülnek az amerikaiak
Profi bajnokság beindításáról álmodnak az Egyesült Államokban.

A felek megállapodtak abban, hogy a többi csapatsport mintájára hivatásos, profi bajnokságot hoznak létre. A projekt célja mind női, mind férfi szinten egy tíz-tíz franchise-ból álló liga létrehozása. A klubok éves költségvetése a becslések szerint 3-5 millió dollárba kerül majd.

Amerikai kézis a magyar NB I-ben

Ami a válogatottakat illeti, a férfiak hat-hat olimpián és vébén jártak. Előbbin a legutóbb 1996-ban, amikor rendezőként alanyi jogon vehetett részt a tornán és végül a 9. lett. Világbajnokságon hatszor szerepelt, legutóbb 2001-ben, amikor öt vereséggel a 24. helyen zárt.

Szerepelt például az 1993-as, svédországi világbajnokságon is, amely magyar szempontból volt érdekes: Vass Károly, az Elektromos akkori elnöke ugyanis Darrick Heath személyében amerikai átlövőt szerződtetett. A ruganyos játékos leginkább arról volt híres, hogy röplabdázó módjára páros lábbal ugrott fel a lövésekhez – egy év után, 1994 májusában távozott is a fővárosi klubtól.

Darrick Heath-interjú a Nemzeti Képes Sport 1993. október 19-i számában (Forrás: Arcanum)

A nők négyszer jártak nyári játékokon, legutóbb Atlantában, míg vébére ötször, legutóbb az 1995-ös, magyar-osztrák közös szervezésű eseményre jutottak ki, ahol négy vereség mellett egyedül Brazíliát győzték le.

Bye-bye, Tokió!

A férfiak viszonylag hamar elszálltak az olimpiáért folytatott versenyben, mert bár az argentinok elleni papírforma vereséget követően Kubát legyőzték a Pán-amerikai Játékok csoportkörében, a továbbjutásról döntő meccset 34-26-ra elveszítették Chile ellen. A kubaiak a helyosztón visszavágtak, így az Egyesült Államok a nyolc induló közül a hatodik helyen zárt – csak az aranyérmes Argentína jutott el automatikusan Tokióba, míg az ezüstérmes Chile a selejtezőtornán próbálhat meg kvótához jutni.

Az amerikai csapat legjobbja a 35 éves Gary Hines, aki évek óta német alacsonyabb osztályban játszik, jelenleg a harmadosztályú HSC Bad Neustadt játékosa.

A nők ennél jobban szerepeltek, a csoportkörben ugyan elbuktak Argentína ellen (15-26), de legyőzték a Dominikai Köztársaságot (26-22) és Perut (29-11), így bejutottak a négy közé. Az elődöntőben Brazília 34-9-re átgyalogolt rajtuk, a bronzmérkőzésen azonban csupán egy góllal, 24-23-ra kaptak ki Kubától. Itt is az első kettőben kellett volna végezni az olimpiai részvételhez vagy a selejtezőhöz.

Staffan Olssonban bízva

Az eredményekből látszik, esély sem volt az olimpiára, de innen szép nyerni. Az amerikaiak nem is akarják kihagyni a lehetőséget, hogy 2028-ban esetleg ütőképes(ebb) csapatuk legyen. A szövetség tavaly szeptemberben megállapodott a kétszeres világ- és négyszeres Európa-bajnok, háromszoros olimpiai ezüstérmes Staffan Olssonnal, hogy segít felépíteni egy rendszert a Los Angeles-i olimpiára.

A 358 válogatott mérkőzésén 852 gólt szerző svéd klasszis korábban dolgozott a Hammarby edzőjeként (2005-2011), nyolc évig Ola Lindgrennal együtt a svéd férfiválogatottat irányította (2008–2016), míg 2015 és 2018 között a Paris Saint-Germain másodedzője volt.

Az Egyesült Államok szövetsége gyakorlatilag rábízta a sportágat: Olsson felügyeli a válogatottakat, felel az utánpótlásért, és ő dolgozza ki az edzők és más vezetők képzési programjait.

Nagyon izgatottak vagyunk, hogy az egyik legnagyobb kézilabdázó és edző csatlakozik a csapatunkhoz. Nem kétséges, hogy hihetetlen hatással lesz a játékosokra és az edzőkre

– nyilatkozta Barry Siff, a szövetség első embere.

Kézilabda: 59. helyen

Nehéz elhelyezni a kézilabdát az Egyesült Államok sportéletében, de talán a Ranker.com oldal ad egyfajta mankót, hogyan is kezelik a sportágat arrafelé. A portál lehetőséget ad a felhasználóknak, hogy szavazzanak a kedvenc sportágukra, így kialakul egy sorrend, amely ha nem tökéletes, mégis valamennyire megmutatja az amerikaiak sportágak iránti elkötelezettségét.

 

A lista élén az amerikaifutball áll, megelőzve a kosárlabdát, a baseballt, a jégkorongot és a labdarúgást. A kézilabda a legnépszerűbb sportágak listáján – többek között a vívás, a tánc és a falmászás mögött, de közvetlenül a tollaslabda, a karate és az aerobik előtt – az 59. helyen áll.

Kiemelt fotó: ROBERT MICHAEL / dpa-Zentralbild / dpa Picture-Alliance

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik