Sport

Michelisz Norbert nagyszerű hírt kapott

Saját közönsége előtt vághat neki a címvédésnek Michelisz Norbert, a túraautó-világkupa (WTCR) tavalyi győztese, miután a sorozat szervezői bejelentették, hogy az idén nem rendeznek versenyt Marokkóban, és az idény április végén a Hungaroringen rajtol.

Michelisz Norbert az év legjobbjai közé került
A neves brit szaklap olyan előkelő helyre rangsorolta a pilótát, amilyen magasságban magyar még nem járt.

A WTCR szerdai közleménye szerint a 10 fordulóból álló 2020-as szezonban Ausztria lesz az új helyszín a Salzburgringgel, míg a kínai Ningbóban szeptemberben sorra kerülő versenyhétvége időpontját két héttel későbbre tolták, a koronavírussal kapcsolatos helyzet miatt pedig a promóter, a helyi szervezők és a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) folyamatosan egyeztet.

A Hungaroringen sorra kerülő WTCR-hétvégén a gyorsasági kamion Európa-bajnokság mezőnye is csatlakozik a túraautósokhoz, így a közönség egy hétvégén láthatja versenyezni a mogyoródi Forma-1-es pályán Micheliszt, a WTCR másik magyar pilótáját, Tassi Attilát, valamint a kamionosok között kétszeres Eb-győztes Kiss Norbertet.

Michelisz: Nem vagyok egy érzelgős fajta, de a célban minden jött
Hangos éljenzéssel fogadták a szurkolók Ferihegyen a magyar autósport történetének legnagyobb sikerét elérő Michelisz Norbertet.

A túraautó-vk második fordulóját a németországi Nürburgringen rendezik májusban, majd Szlovákia és Portugália következik júniusban, aztán Spanyolországba és Ausztriába utazik a mezőny júliusban. Az augusztusi nyári szünet után Kínában, októberben Dél-Koreában, novemberben pedig Makaóban versenyeznek Micheliszék, az idény pedig december közepén Malajziában zárul.

Michelisz Norbert tavaly 30 futamból ötöt megnyert, és végül 370 ponttal, 21 pontos előnnyel lett világkupa-győztes.

Kiemelt fotó: Facebook/ Michelisz Norbert

Ajánlott videó

Olvasói sztorik