Sport

Thiem a statisztika alapján nem is esélytelen Djokovic ellen a döntőben

Dominic Thiem lesz a címvédő Novak Djokovic ellenfele az ausztrál nyílt teniszbajnokság férfi egyes küzdelmeinek fináléjában.

Az ötödik helyen kiemelt osztrák játékos a pénteki elődöntőben négy játszmában győzte le a hetedik helyen rangsorolt német Alexander Zverevet.

Pedig a meccs egyik legszebb pontja Zverevé volt:


A 26 éves teniszező – aki első osztrákként játszhat döntőt Melbourne-ben – pályafutása harmadik Grand Slam-fináléjára készülhet, korábban a Roland Garroson volt döntős tavaly és tavalyelőtt, de győzni még nem tudott.

Itt egy teniszező, akitől nemcsak várjuk, hanem tényleg meg is veri Federeréket
Dominic Thiem 2019-ben bebizonyította: ha valaki, hát ő tényleg komolyan vehető kihívója a klasszisoknak.

Ellenfelével, a pályafutása nyolcadik Australian Open-győzelmére hajtó Djokoviccsal eddig tízszer találkozott, a szerb összesítésben 6-4-re vezet, ugyanakkor a legutóbbi két egymás elleni találkozójukat Thiem nyerte, közte a 2019-es Roland Garros elődöntőjével, melyen öt szettben győzött.

Eredmények, férfi egyes, elődöntő:

Dominic Thiem (osztrák, 5.) – Alexander Zverev (német, 7.) 3:6, 6:4, 7:6 (7-3), 7:6 (7-4)

Kiemelt kép: Saeed KHAN / AFP

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik