A férfi kézilabda Európa-bajnokság után félig teli vagy félig üres a pohara a szövetség alelnökének?
Egyértelműen félig tele.
Még akkor is, ha a reménykeltő rajt után nem álltunk messze az elődöntőtől, az olimpiai kvalifikáció lehetőségétől, ám az utolsó két vereséggel mindez elúszott, és a kilencedik helyen zártunk?
Ennek ellenére. Azzal nem lettünk volna beljebb, ha kikapunk az oroszoktól – megjegyzem nemhogy az oroszok, de még a Szovjetunió ellen sem nyertünk soha világversenyen –, a dánoktól, megverjük Izlandot, és ugyan jobb szájízzel, győzelemmel befejezve, de hazajövünk a csoportkör után. Amiatt a mosoly, mert hét mérkőzést tudtunk játszani, ami a jövőnk szempontjából rendkívül fontos. Immár látják a rutintalan fiatal srácok, hogy egy Európa-bajnokság, adott esetben világbajnokság, milyen ritmusban zajlik.
Mi az, amire pozitívumként, és mi az, amire mindenképpen megoldandó szakmai feladatként tekint?
Erre később tudok korrekt választ adni, mert ugyan öt napja befejeztük az Eb-t, de annyi elfoglaltságom adódott azóta is – például a 2024-es győztes női Eb-pályázat és a 2022-es férfi Eb prezentációja –, hogy az elemzésbe, a kiértékelésbe még nem kezdtünk bele. Nyilván bevillannak képek, szituációk támadásban és védekezésben is. Ezek közt akadnak pozitívak, negatívak. A hét nagyon komoly mérkőzés mindenképpen pozitív. A mindenki számára egyértelmű negatívum pedig, hogy fejben és fizikálisan is elfáradtunk a végére. De látjuk, hogy a mindenki által irigyelt fizikumú norvégok, a rutinos horvátok is a térdükön jártak a még egy szinten magasabban zajló elődöntőben.
Hol lát kitörési, előrelépési pontot?
Minden faktorban tudunk előrelépni, és fogunk is.
Magyar újítás: edzői stáb, mint az NFL-ben
Kézilabdában újdonság az NFL-re hajazó három edzős felállás. Hogyan alakult ez ki?
Amikor tavaly áprilisban megválasztottak alelnöknek, már akkor szerettem volna a most már a külvilág számára is látható úton elindulni. Egy dologban biztos voltam: ha esetleg edző lennék klubcsapatnál vagy válogatottnál, nekem Chema Rodríguez kell – ha nem is minden áron. Hála istennek a szövetség biztosította számunkra. Az is világossá vált az utóbbi évek tapasztalatai alapján, hogy a szövetségben immár nem rajonganak annyira a külföldi szövetségi kapitányért, mert inkább nem váltak be. Gulyás Pista nem azt mondom, hogy készségszinten ismerte azt a spanyol stílust, azt a játékot, amit mi ketten képviselünk Chemával, de Veszprémben napi szinten tanulta, látta David Davistól, korábban Xavi Sabatétól, az utánpótlásban szintén ezt a vonalat viszik. Úgyhogy van alapismerete erről, ezért úgy gondoltuk, a hármasunk elég erős tud lenni ahhoz, hogy
Mi a Chemához való ilyen erős ragaszkodás oka?
Mert úgy látja a kézilabdát, mint senki más.
Mi a pontos feladatmegosztás, ki mit csinál, mit mond a meccs előtt, a szünetekben?
Mind a hárman elvégeztük a magunk módján a videóelemzéseket, majd a csapatvideózás előtt együtt levonultunk, átbeszéltük, ki mire jutott. Taktikailag összeírtuk, mit játszik az adott ellenfél. Én elmondtam, hogy gondolom ennek megfelelően a védekezést, Chema kifejtette a támadást. Pista is összegezte az észrevételeit, ennek alapján írta fel szövetségi kapitányként a követendő taktikát.
Mi a tapasztalat, flottul működött?
Érzésem szerint igen. Hozzáteszem, e téren mi is tapasztalatlanul ültünk a padon. Ennek ellenére a hét meccsen csak egyszer sárgáztak be minket, ami azt jelzi, fegyelmezetten, összhangban dolgoztunk mi hárman is. A taktika kialakítása után az ellenfél mindig másodlagossá vált, egy célt fogalmaztunk meg hármunk és az egész csapat számára: minden körülmény között fókuszáljunk saját magunkra.
Spanyol, magyarosított spanyol vagy valami más stílust láttunk a válogatottól Svédországban?
Komoly taktikai felkészültségre, koncentrációra késztetőt, mint a spanyol, amely a játékos agyát mind támadásban, mind pedig védekezésben igénybe veszi. Olyan részletekre muszáj figyeljenek, hogy ha például az ellenfél támadójátékosa leüti a labdát, milyen távolságra kerüljenek a védők egymástól, hogy le tudjuk csapdázni, így fault helyett inkább labdaszerzést érjünk el, majd lerohanásból tudjunk eredményesek lenni. Ehhez számolni kell a lépésritmusokat, figyelni kell arra, hogy az ellenfél leütötte-e a labdát, vagy sem. Mert ha nem, akkor nekem visszafelé kell helyezkedni. Ugyanez támadásban is hasonló részletességgel zajlik. A kondiedzőnk skandináv, mert azt látjuk, hogy az északi csapatok átszaladnak mindenkin – iszonyatosan erősek, dinamikusak. Ebben is volt, van némi lemaradásunk. Végeredményben
Ha így tudunk nekiindulni a jövőnek, az számunkra szimpatikus.
Szintén a skandináv vonalat erősítette a norvég Bent Dahl is, aki 2019 januárjától a Siófok KC videóelemzője, idén nyártól pedig vezetőedzője lesz. Hogyan került a stábba?
Gulyás Pistán keresztül lépett a képbe. Ugyan nem utazhatott velünk Svédországba, de a háttérben továbbra is a rendelkezésünkre állt. Bent végtelenül szimpatikus módon azt mondta, ő otthonról, a háttérből is tud dolgozni, a technikának köszönhetően nem kell neki fizikálisan is jelen lennie. Folyamatosan vette a meccseket, és minden ellenfelünkről kaptunk tőle frissen készített támadás-, illetve védekezésvariációkat.
Mind a hét meccsen segíteni tudott?
Igen, ahogy kértük, úgy segített. Mi is rengeteget videóztunk. Én nem vágtam, hanem végignéztem minden mérkőzést kétszer. Pista szerintem hasonlóan csinálta, plusz megkapta Benttől az anyagot. Chema egy az egyben saját maga vágta meg az őt érintő videókat. Ez jellemző a spanyol edzőkre, mindent szeretnek saját kézben tartani, mert azt vallják, ők tudják, mire kíváncsiak.
Úgy tűnt, védekezésben stabilabban tudta hozni a csapat ezt az új kevert stílust. Nyilván ebben az is közrejátszik, hogy az ellenfél játékát könnyebb elrontani, mint a saját támadójátékot flottul kivitelezni. Viszont van egy évek óta visszatérő hiányosságunk: ez a szélsőjáték. Lát ebben előrelépési lehetőséget?
A horvát-norvég elődöntőben 2-2, maximum 3-3, hatos fal ellen direkt szélsőre kijátszott támadásvezetés történt. Ha nekünk 1-1 van meccsenként, az valóban kevesebb, de nem tudom, hogy nagyon le vagyunk-e maradva. Hogy lehetett volna kifelé többet dolgozni, ez kétségtelen, ezzel nem is vitatkozom. Ebben is előre kell lépnünk, sőt, fogunk is.
Bodó Ricsi, Ancsin Gábor kint sem volt az Eb-n, ennek ellenére magas szinten játszottunk. Ligetvári Patrik teljesítménye például önmagáért beszél.
Ha itthon nem megy, irány külföld!
A La Rioja légiósa valóban felülmúlta a várakozásokat.
A Spanyolországban eltöltött idő alatt sokat fejlődött a személyisége, ez visszaköszönt az önbizalmán, a játékán.
Ha már szóba hozta a külföldet és hogy milyen pozitív irányba változott Ligetvári: nyáron lejár a kölcsönadása, a Veszprém hazarendelte. Mi lesz a sorsa?
Játszani fog, ez nem kérdés. Mackovsek nem hosszabbít, Terziccsel nem hosszabbítunk, úgyhogy két játékos helyére érkezik Patrik, rengeteg mérkőzés áll előtte.
Eddig a hasonló magyar tehetségek jellemzően inkább a kispadot, vagy a lelátót koptatták Veszprémben. Tudatos az úttisztítás előtte?
Abszolút. Egyébként nem hoznánk vissza. Bízunk a teljesítményében.
Csak védekezésben?
Egy 23 éves játékosból nem akarunk védekező specialistát faragni. Elől is, hátul is játszik majd.
Mi a jó egy fiatal magyar játékosnak? Ha éveken át a kispadot koptatja mindaddig, amíg súlyban és rutinban is elég megbízhatónak tartják a magyarországi edzők ahhoz, hogy meghatározóbb szerepet kapjon – gyakran még akkor is, ha éppen magyar válogatottról van szó –, vagy inkább menjen külföldre a Bundesligába, spanyol vagy északi középcsapathoz a játéklehetőségért?
Nem bántva a magyar bajnokságot azt mondom, ha valakinek lehetősége adódik nívósabb helyre menni, ahol BL-ben, EHF-kupában vagy egy nagyon erős bajnokság középcsapatában tud tartósan játékpercet kapni, nota bene még olyan személyiségű, stílusú edző is van ott, amelyik a magyar válogatott gondolkodásához is közel áll, mindenképp menjen. A saját példám is ezt mondatja velem.
Úgy hírlik, a döntés előtt álló fiatal játékosaink közül többen is kikérték a véleményét, hogyan, merre folytassák a karrierjüket.
Igen, valóban, és ez nagyon is megtisztelő. Például Ligetvári Patrik és Szita Zoli, amikor nem nagyon játszott Veszprémben. Azt a javaslatot tettem a klubvezetésnek, hogy ha tudunk, segítsünk a srácoknak külföldre menni a fejlődésük érdekében.
A jövőben akár tendencia lehet, hogy a válogatott előrelépése érdekében a szakmai stáb nemzetközi kapcsolati tőkéjét felhasználva több olyan kézilabdázót is csapathoz segít, akik itthon ilyen-olyan okok miatt kevesebb játékperchez jutnak?
Ez nem kérdés. A saját bőrömön tapasztaltam, milyen az, amikor fiatal játékosként kikerültem a komfortzónámból, nagyobb nyomással szembesültem, de felkaroltak Barcelonában és segítettek a fejlődésemben. Ebben szeretném támogatni a magyar fiatalokat.
Ez lehet a férfi kézilabda-válogatott előrelépésének az egyik záloga?
Ezt nehéz ilyen egyértelműen kijelenteni.
Idézem: nívósabb bajnokság, stabil játékperc, nagyobb nyomás, személyiségfejlődés.
Ha ezt az elmúlt fél évet nézzük, és kiemeljük Szita Zolit, aki a lengyel Wisla Plockba, Ligetvárit, aki Spanyolországba ment ki, és mit teljesítettek az Európa-bajnokságon úgy, hogy kvázi három hetet tudtunk együtt készülni ebben az új szemléletben… Bízom benne, hogy megmozdult valami, ezen az úton tudunk továbbmenni. De a legfontosabb, hogy a játékosoknak önbizalmat, hitet és erőt adjunk.
Tekintsünk előre 2022-ig. Jövő januárban Egyiptomban lesz a vb, ahova ki kell jutni, majd ott vár minket a 2022-es hazai rendezésű Eb, ahol automatikus indulók leszünk. Kiegészülve Lékaival, Bodóval, Ancsinnal, az eredményességet tekintve mit vetít előre ez a fajta gondolkodás, irányváltás, a fiatal gerinc?
A következő két évet, beleértve a világbajnoki selejtezőket, a reménybeli vb-kijutást arra szeretnénk felhasználni, hogy a fő cél, a 2022-es budapesti Európa-bajnokságig előre lépjünk. És bár biztosan lesznek hullámvölgyek, mély zuhanások, de a kétéves út végére ütőképes válogatott kell összeálljon.
Ugyanezzel a szakmai stábbal?
Abszolút. Úgy néz ki, bevált ez a felállás.
Kiemelt kép: MKSZ/Kovács Anikó
