Sport

Sarapova és Konta Johanna is kizúgott az AusOpen első körében

Nem jutott túl az első fordulón Marija Sarapova a melbourne-i ausztrál nyílt teniszbajnokságon. Az MTI cikke szerint a 2008-ban győztes orosz játékos szabadkártyával indult, mert az elmúlt évben szinte végig vállsérüléssel bajlódott, és csupán nyolc versenyen szerepelt, emiatt a 147. helyre csúszott vissza a világranglistán. Az ötszörös GS-bajnokot kedden a 20. helyen rangsorolt horvát Donna Vekic búcsúztatta.

Ugyancsak kiesett a párosban Babos Tímeával világbajnok francia Kristina Mladenovic, akit a második kiemelt cseh Karolina Pliskova győzött le. A nőknél a főtábla egyetlen magyarja a délelőtt folyamán kezdi meg szereplését az Australian Openen a lengyel Iga Swiatek ellen.

Befejezte szereplését a Melbourne-ben 2016-ban elődöntős, magyar származású brit Johanna Konta is.

Nadal elsöprő sikere, megvan Fucsovics következő ellenfele

A világelső Rafael Nadal magabiztos győzelemmel jutott be a második fordulóba: a 19-szeres Grand Slam-bajnok spanyol sztár kedden a 73. helyen álló bolíviai Hugo Dellient verte két óra alatt.

A nyitókörben a 13. kiemelt kanadai Denis Shapovalovot búcsúztató Fucsovics Márton szerdán a 64 között az olasz Jannik Sinnerrel találkozik. A tavalyi U21-es világbajnokság 18 éves győztese (82.) a selejtezőből főtáblára került ausztrál Max Purcellt győzte le az eső miatt kedden befejezett meccsen. Sinner tavaly áprilisban a budapesti tornán vívta élete első ATP-főtáblás meccsét, melyen Valkusz Mátét búcsúztatta.

A 12. kiemelt Fabio Fognini kétszettes hátrányból fordított a 35 ászt ütő amerikai Reilly Opelka ellen. A találkozó 3 óra 38 percig tartott.

Eredmény –  1. forduló

nők: 

Pliskova (cseh, 2.)-Mladenovic (francia) 6:1, 7:5
Bencic (svájci, 6.)-Schmiedlova (szlovák) 6:3, 7:5
Keys (amerikai, 10.)-Kaszatkina (orosz) 6:3, 6:1
Zsabúr (tunéziai)-Konta (brit, 12.) 6:4, 6:2
Riske (amerikai, 18.)-J. Vang (kínai) 7:6 (7-5), 2:6, 6:3
Vekic (horvát, 20.)-Sarapova (orosz) 6:3, 6:4
Dijasz (kazah)-Anisimova (amerikai, 21.) 6:3, 4:6, 6:3
Szakkari (görög, 22.)-Gaszparjan (orosz) 6:2, 6:2
Jasztremszka (ukrán, 23.)-Juvan (szlovén) 6:1, 6:1
Cs. Vang (kínai, 27.)-Parmentier (francia) 7:6 (7-2), 6:3
Ribakina (kazah, 29.)-Pera (amerikai) 6:3, 6:2
Tomljanovic (ausztrál)-Szevasztova (lett, 31.) 6:1, 6:1
Hercog (szlovén)-Peterson (svéd) 6:3, 6:3
Minnen (belga)-Szasznovics (fehérorosz) 7:6 (7-3), 4:6, 7:5
Rus (holland)-Linette (lengyel) 1:6, 6:3, 6:4
Hibino (japán)-Peng (kínai) 4-6, 7-6 (8/6), 6-3
Garcia (francia)-Brengle (amerikai) 6:7 (5-7), 6:2, 6:2
Ferro (francia)-Van Uytvanck (belga) 6:2, 6:1
Ostapenko (lett)-Szamszonova (orosz) 6:1, 6:4

 

férfiak:

Nadal (spanyol, 1.)-Dellien (bolíviai) 6:2, 6:3, 6:0
Thiem (osztrák, 5.)-Mannarino (francia) 6:3, 7:5, 6:2
Bautista (spanyol, 9.)-Lopez (spanyol) 6:2, 6:2, 7:5
Fognini (olasz, 12.)-Opelka (amerikai) 3:6, 6:7 (3-7), 6:4, 6:3, 7:6 (10-5)
Schwartzman (argentin, 14.)-Harris (dél-afrikai) 6:4, 6:2, 6:2
Wawrinka (svájci, 15.)-Dzumhur (bosnyák) 7:5, 6:7 (4-7), 6:4, 6:4
Hacsanov (orosz, 16.)-Vilella (spanyol) 4:6, 6:4, 7:6 (7-4), 6:3
Gulbis (lett) – Auger-Aliassime (kanadai, 20.) 7:5, 4:6, 7:6 (7-4), 6:4
Paire (francia, 21.)-Stebe (német) 6:4, 3:6, 6:3, 6:7 (2-7), 6:0
Lajovic (szerb, 24.)-Edmund (brit) 7:6 (9-7), 6:3, 7:6 (7-4)
Carreno Busta (spanyol, 27.)-Kovalik (szlovák) 6:4, 3:6, 6:1, 7:6 (7-2)
Hurkacz (lengyel, 31.)-Novak (osztrák) 6:7 (4-7), 1:6, 6:2, 6:3, 6:4
Raonic (kanadai, 32.)-Giustino (olasz) 6:2, 6:1, 6:3
M. Ymer (svéd)-Ucsijama (japán) 6:4, 6:1, 6:2
Bedene (szlovén)-Duckworth (ausztrál) 6:4, 6:7 (5-7), 6:7 (5-7), 6:2, 6:4
Verdasco (spanyol)-Donszkoj (orosz) 7:5, 6:2, 6:1
Sandgren (amerikai)-Trungelliti (argentin) 6:1, 6:4, 7:5
Thompson (ausztrál)-Bublik (kazah) 6:4, 6:3, 6:2
Sinner (olasz)-Purcell (ausztrál) 7:6 (7-2), 6:2, 6:4
Paul (amerikai)-Mayer (argentin) 4:6, 6:4, 6:4, 6:4
Millman (ausztrál)-Humbert (francia) 7:6 (7-3), 6:3, 1:6, 7:5
Krajinovic (szerb)-Halys (francia) 7:6 (9-7), 7:6 (7-1), 3:6, 4:6, 7:5
Garin (chilei)-Travaglia (olasz) 6:4, 6:3, 6:4
Cilic (horvát)-Moutet (francia) 6:3, 6:2, 6:4
Mmoh (amerikai)-Andujar (spanyol) 6:1, 6:4, 6:4
Davidovich (spanyol)-Gombos (szlovák) 4:6, 6:4, 2:6, 6:3, 6:2
Polmans (ausztrál)-Kukuskin (kazah) 6:4, 6:3, 4:6, 6:7 (8-10), 6:4
Ito (japán)-Gunneswaran (indiai) 6:4, 6:2, 7:5

Kiemelt kép: TPN/Getty Images

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik