Élő Sport

Őrült nagyot játszva állította meg a világbajnokot a magyar kézilabda-válogatott

A férfi kézilabda-válogatott 24-24-es döntetlent játszott a világ- és olimpiai bajnok Dániával az Európa-bajnokság E csoportjának második fordulójában.

A magyar válogatott nagyon meglepte a skandinávokat azzal, hogy nyitott védekezést választott hatosfal helyett. Az életükért küzdő dánokat alaposan megzavarta ez a taktikai húzás, lövéseik közül több is csúnyán kapu mellé szállt, ráadásul Mikler Roland is hamar elkapta a fonalat. A magyarok viszont nagy kedvvel játszottak és a félidő derekán egy 4-0-ás sorozatnak hála, Niklas Landin bravúrjai ellenére is vezetni tudtak végig. Félidőre félő volt, hogy elolvad az előny, de végül egy kis szerencsével 13-11-re behúztuk az első játékrészt.

Térfélcsere után sem változott sokat a játék képe, de sajnos a dánok összeszedték magukat pár percnyi bizonytalankodás után apránként átvették a meccs irányítását. Magnus Bramming mellett szépen lassan megérkezett a többi klasszis lövéshatékonysága, ezért is nagy dolog, hogy 11 lövést védett. A stabil védekezésnek és Balogh Zsolt magabiztosságának hála viszont sokáig őrizte a magyar csapat a kétgólos előnyt, pedig Landin embertelen teljesítményt nyújtva húsz lövést is kivédett.

A vége így igazi thriller lett, mert ellenfelünk egyetlen egyszer, 24-23-nál vezetett az utolsó percekben, de előbb egyenlített a magyar csapat, majd kivédekezte a világbajnok rohamát és időntúli szabaddobással akár nyerhetett is volna. Ez végül nem sikerült, de a döntetlen így is szenzációs eredmény.

Ezzel az eredménnyel jó helyzetbe került a magyar válogatott, mivel biztosan továbbjut, ha az Izland elleni utolsó csoportmeccsen nem kap ki.

Kézilabda Európa-bajnokság, E csoport, 2. forduló

Dánia – Magyarország 24-24 (11-13)
Malmö, Malmö Aréna
v.: Licis, Sondors  (lettek)
Magyarország: Mikler – Hornyák 3, Sipos, Bánhidi, Bóka 2, Ligetvári, Győri 1, cserék: Máthé 2, Balogh Zs. 7, Nagy B. 4, Rosta, Szita 5, Tóth Á., Bartók, szövetségi kapitány: Gulyás István
lövések/gólok: 52/24, illetve 42/24
gólok hétméteresből: 5/4, illetve 2/2
kiállítások: 8, illetve 2 perc

A csoport állása: 1. Izland 4 pont, 2. Magyarország 3, 3. Dánia 1, 4. Oroszország 0

Kiemelt kép: Andreas HILLERGREN / AFP

Örülhet a világbajnok, hogy pontot szerzett ellenünk

A magyar válogatott nagyon meglepte a skandinávokat azzal, hogy nyitott védekezést választott hatosfal helyett. Az életükért küzdő dánokat alaposan megzavarta ez a taktikai húzás, lövéseik közül több is csúnyán kapu mellé szállt, ráadásul Mikler Roland is hamar elkapta a fonalat. A magyarok viszont nagy kedvvel játszottak és a félidő derekán egy 4-0-ás sorozatnak hála, Niklas Landin bravúrjai ellenére is vezetni tudtak végig. Félidőre félő volt, hogy elolvad az előny, de végül egy kis szerencsével 13-11-re behúztuk az első játékrészt.

Térfélcsere után sem változott sokat a játék képe, de sajnos a dánok összeszedték magukat pár percnyi bizonytalankodás után apránként átvették a meccs irányítását. Magnus Bramming mellett szépen lassan megérkezett a többi klasszis lövéshatékonysága, ezért is nagy dolog, hogy 11 lövést védett. A stabil védekezésnek és Balogh Zsolt magabiztosságának hála viszont sokáig őrizte a magyar csapat a kétgólos előnyt, pedig Landin embertelen teljesítményt nyújtva húsz lövést is kivédett.

A vége így igazi thriller lett, mert ellenfelünk egyetlen egyszer, 24-23-nál vezetett az utolsó percekben, de előbb egyenlített a magyar csapat, majd kivédekezte a világbajnok rohamát és időntúli szabaddobással akár nyerhetett is volna. Ez végül nem sikerült, de a döntetlen így is szenzációs eredmény.

Mehetünk a győzelemért!

Csaknem egy percen át rohamoztak a dánok, de a magyar betonfalon nem jutottak át. Mikkel Hansen belemenése miatt megkaptuk a labdát, ezért Gulyás Istvánék időt kértek. Nyolc másodpercónk lesz a győztes gólra!

Ennél nem lehet izgalmasabb egy kézimeccs

Egy-egy hiba adódott mindkét oldalon, így mehettünk az egyenlítésért, végül Szita Zoltán vállalta el, hogy távolról rápörköli és a bal alsóba is bombázott. Egy perc maradt hátra! A dánok időt kértek.

24-23

Lauge szenzációs lőtt passzt adott Toft Hansennek, így a meccsen először a dánok vezetnek.

Jaj, csak ezt ne!

Bartók amint beállt, ki is állították, az ezt követő  akcióból pedig  Zachariassen kiegyenlített. Öt perc maradt.

Eszelősen szoros a vége

Sipos Adriánt küldték ki két percre, de eszelősen nagyot védekeztek a magyarok és Mikkel Hansen lövését megfogta Mikler. Nagy Bence találta meg szépen Bánhidi Bencét, aki ugyan most sem talált kapuba, de újra hetest harcolt ki, amit azonban ezúttal Green kivédett. Bramming pedig büntetett, bejött a cserénk, Bartók Donát.

Nem lehetne már most lefújni?

Újra nyitott védekezéssel próbálkoztunk, de Bramming azonnal helyzetbe került és nem is hibázott. A túloldalon viszont Ligetvári hetest harcolt ki, amit Balogh is értékesített: lóbálás nélkül pattintott a kapu jobb oldalába. Körömrágós lesz a hajrá.

21:41

Az idő viszont szorította a dánokat, ezért üres kapuval támadtak, csakhogy Mikler védett egyet és Bóka egy lerohanással helyzetbe került. Ugyan gólt nem tudott dobni, de Lauge két percre kiáll és először a meccsen nem Landin állt Balogh Zsolttal szemben, hanem Green, de neki is bevágta a hetest a magyarok kilencese.

Nem hagyjuk magunkat

Hornyák a nagy igyekezetében orrbavágta Zachariassent, így két percre kiküldték, Bramming pedig pár másodperc után gólt lőtt. Lejött Mikler, hogy 6-6 támadhassunk, Balogh pedig ballal a jobb alsóba lőtt, így tartottuk a kétgólos előnyt. Még volt egy kis idő az emberhátrányból, Lauge sajnos szépíteni is tudott, a hajrához közel 21-20-ra vezetünk.

Te jó ég, Balogh mekkora gólt vágott!

Nagy Bence viszont nem rezelt be és kegyetlen nagy gólt vágott, Bramming pedig belépett, így hiába lőtt gólt, Balogh Zsolt pedig bal kézzel, alulról vágta a dán kapu jobb fölső sarkába a labdát.

Egyenlítettek a dánok

Megint elhúztuk a támadást, ameddig csak lehetett, a végén pedig Szita lőtt a bal alsóba, de Mikkel Hansen parádés indítást adott Zachariassent, ő pedig sajnos nem hibázott. Túloldalon Rosta beállóként került Landinnal szembe, de megint már megint védett a kapus, sőt Larsen egyenlített a túloldalon.

21:31

Szita váratlan lövése utat talált a kapuba, majd hét a hat ellen támadtak a dánok, de a magyarok szépen védekezve labdát szereztek. Bejött Nagy Bence és egyből el is vállalt egy lövést, de Landin már megint védeni tudott. Megint a kapust lehozva jöttek a dánok, Mikkel Hansen szépen ki is lőtte a bal fölsőt, így 17-16-ra olvadt az előnyünk.

Megint csak egy van közte

Zachariasen lövését is megfogta Mikler, ez volt a nyolcadik védése a meccsen. Labdaszerzésből viszont Lindberg megiramodott és gólt vágott. Felszívták magukat a dánok, Bánhidi lefordulása után ráadásul Landin védett és az ellentámadásból Larsen gólt dobott, feljöttek megint egyre a dánok.

Mikler mindent véd

Kétszer is elpasszoltuk magunkat, aztán Landin is védett egyet, de túloldalon Mikler Roland is lövést fogott. Hosszasan támadtunk ezután, de végül sikerült Bánhidit megtalálni középen, akit lerántottak, így a hetesből Balogh szerzett gólt. Túloldalon Larsen lövését megfogta Mikler, időt kértek a dánok.

Elszabadultak az indulatok

Szita helyzetét védte Landin, a lecsorgó labdára többen is rárontottak és bár úgy tűnt, a dánoké lesz, a bírók szerint kiment a labda a pályáról. Nagy cirkusz lett belőle és egy sárga lap Landinnak, aki védett még egyet, de Hornyák lerohanását már nem fogta. Sajnos Mikkel Hansen hetesből szépített ezután.

Megyünk is tovább!

A magyarok kezdhették a második félidőt, Balogh Zsolt is kezdett ezúttal, rögtön egy góllal mutatta Landinnak, hogy nem csak hetesből tud betalálni. Kirkelökke viszont azonnal felelt.

Két dán hozza csak a színvonalat

Niklas Landin szenzációs a kapuban, 21 lövésből kilencet fogott meg. Védekezésben Brammingra kell majd figyelni, mert 3 gólt is dobott négy lövésből. A magyaroknál Mikler ötször védett, a legeredményesebb dobónk Nagy Bence 3 góllal 4 próbálkozásból. Lövőkedvvel nincs is baj nálunk egyébként, inkább Landin védéseivel, Máthé 2, győri egy gólt lőtt 5-5 kísérletből.

Így kell a világbajnokot letaglózni!

Bánhidit kiállították, de Lauge újfent célt tévesztett, nem úgy Szita, aki a levegőben úszva a kapu jobb oldalába lőtt, majd végre Mikler kibabrált Bramminggal, így fél perc maradt egy utolsó magyar támadásra. Lepörgettük az órát, majd Máthé Dominik bebombázta a félidő utolsó gólját. 13-11-re megyünk szünetben.

Most nagyon szoros

Győri lövését megfogta Landin, Larsen viszont kíméletlen volt, de sokáig nem örülhettek az egyenlítésnek az olimpiai bajnokok, mert Szita beköszönt, sajnos Bramming viszont megint bepattintotta a helyzetét, 3/3 a mérlege már a bal szélsőnek. Az újabb Győri-Landin csatát is a kapus nyerte, már 8 védésnél tart a világklasszis a meccsen. Lauge csúnyán rászedte a védelmet, de utána kaput sem talált tiszta helyzetben, majd Hornyákot a levegőben meglökték ugyan, de a lett bírók sípja néma maradt.

Ki kéne húzni előnnyel a végéig

Elszúrták a dánok a támadásukat, majd Mikler védett nagyot és Nagy Bence ezután egész pályáról hajított óriási gólt az üres kapuba, ezzel már néggyel is elhúztunk. Bramming aztán véget vetett a majdnem hétperces dán gólcsendnek. Kimaradt helyzet következett mindkét oldalon, aztán átálltunk hatosfalra, Kirkelökke pedig magasra emelkedve lőtt gólt, bár a sáncról csorgott a kapunkba. Labdát csentek a dánok, a lerohanásból Bramming dobott gólt, Gulyás István inkább időt is kért 10-9-nél.

Időt kértek a dánok, annyira nem megy nekik

Sok hibával, kapkodva játszottak a csapatok két percig, végül szerencsére Nagy Bence rázta meg magát először és egy betörés után némi szerencsével megint kettőre nőtt az előnyünk, majd Mikler védett, így a háromgólos különbségért támadhadtunk Máthé pedig elemi erővel vágta a kapu jobb oldalába a labdát, így ez össze is jött, sőt Zachariasent ki is állították 2 percre, így a dánok inkább időt kértek.

Olvasói sztorik