Sport

Dániában is új kapitánya lesz a női kézilabda-válogatottnak

A román és a magyar válogatott után a dán női kézilabdacsapat is új edző után nézhet, miután a sikertelen világbajnoki szereplést követően szerdán távozott Klavs Bruun Jörgensen szövetségi kapitány is.

Köszönöm, Magyarország és sok sikert! – Rasmussen elbúcsúzott
A dán kézilabdaedző azt írta búcsúposztjában, hogy már nem nagyon tudják meglepni.

A 45 éves szakember 2015 nyarán vette át a nemzeti csapat vezetését, de csupán egyszer, 2016-ban sikerült négy közé jutnia világversenyen, akkor is a 4. lett a svédországi Európa-bajnokságon. A 2018-as Eb-8. helyet tavaly decemberben egy vb-9. helyezés követte, emiatt úgy döntött, nem folytatja a munkát.

„Sok minden szólt a folytatás és az elválás mellett, végül alapos elemzés után úgy döntöttünk, hogy itt az ideje, hogy változtassunk, remélve, hogy ez megkapja azt a pluszt, ami az éremszerzéshez szükséges” – nyilatkozta Morten Henriksen, a Dán Kézilabda Szövetség sportigazgatója.

Nem titok, nehéz döntés volt. Szomorú vagyok, hogy be kell fejezem a munkát azokkal a lányokkal, akik hihetetlenül sokat fejlődtek az elmúlt években

– mondta Jörgensen, aki 2017 decemberében meghosszabbította meg 2021-ig a szerződését.

Dánia 2020 decemberében Norvégiával közösen rendez Európa-bajnokságot, a szövetségnek olyan edzőt kell találnia, akivel éremesélyes lesz a válogatott.

Mikler: Remélhetőleg lenéznek minket az ellenfelek
Nagy László arra kérte a szurkolókat és a média képviselőit, hogy kezeljék reálisan az Európa-bajnokságot.

A dán tv2 szerint a posztra nagy eséllyel pályázik a Team Esbjerg edzője, Jesper Jensen, illetve a svédekkel és a hollandokkal korábban már több érmet is szerző Helle Thomsen.

A portál szavazásra bocsátotta a kérdést, ott a potenciális válaszadási lehetőségek között szerepel a kétszeres olimpiai bajnok, Odenséből a közelmúltban menesztett Jan Pytlick, illetve a magyar válogatott éléről elküldött Kim Rasmussen is.

Kiemelt fotó: CHARLY TRIBALLEAU / AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik