Sport

Babát vár, de segítene a kvótaszerzésben a magyar asztaliteniszező

Gyermeket vár Póta Georgina, a legelőkelőbben rangsorolt magyar asztaliteniszező, aki így akkor sem indul a jövő évi, tokiói olimpián, ha részvételi jogot szerez.

A 34 éves, a világranglistán 38. játékos a Kossuth Rádió Sportvilág című műsorában kedden azt mondta, ugyan szerepelt már három olimpián, de szeretett volna ott lenni a japán fővárosban is, mivel azonban a szülés és az olimpia között hat-nyolc hét fog csak eltelni, biztosan nem állhat majd asztalhoz.

A kétszeres Európa-bajnok játékos körülbelül négy hónapos terhes, s ugyan néhány kilót már felszedett és a mozgásnál jobban vigyáz, mint korábban, rendszeresen edz, és nem zárja ki, hogy a januári, csapat olimpiai világselejtezőn ott lesz Portugáliában.

Ha az orvos engedi, részt veszek a versenyen

– jelentette ki.

A gondomari tornát január 22. és 26. között rendezik. Az olimpián mindkét nemnél 16 csapat indulhat, a világselejtezőből kilenc együttes kvalifikálja magát.

Póta Georgina elmondta, hogy gyermeke születése után szeretne minél hamarabb – október-november tájékán – visszatérni, de hangsúlyozta, hogy ezek tervek, minden attól függ, hogyan alakulnak a dolgok a babával.

Úgy gondolja, hogy valamelyik közeli ligában, a csehországiban, az osztrákban vagy akár a magyarban játszana, mert ezekben meg tudja majd oldani a mérkőzésekre utazást.

„Persze nem fogom folytatni azt az életritmust, amit az elmúlt 25 évben folytattam, de módjával szeretnék visszatérni” – fogalmazott.

Elárulta azt is, hogy klubjával, a TTC Berlin Eastside-dal, illetve annak egyik vezetőjével volt egy kis összetűzése, mert szeptembertől nem nevezték a mérkőzésekre, pedig ő a meccsek után kap fizetést. Miután rákérdezett, hogy ez miért történik, azt a választ kapta, hogy csak a legfontosabb találkozókon számítanak rá.

„Az én hibám is, naiv voltam. Az év elején csak szóbeli megállapodást kötöttem, de úgy gondoltam, hogy 10-11 év együttműködés után nem babrálnak ki velem” – mondta az asztaliteniszező, hozzátéve, hogy ezzel együtt szereti a klubot, a játékostársait, az edzőt, és ha a következő hetekben számítanak rá, akkor rendelkezésre áll.

Bátorfi Zoltán Póta terhességének hírére reagálva azt mondta, magánemberként nagyon örül és sok boldogságot kíván játékosának, a női válogatott szövetségi kapitányaként azonban nem túl boldog.

Ez van, ez egy új felállás, megpróbáljuk ebből kihozni a maximumot. Bízom benne, hogy januárban még ott lesz velünk, mert ő még így is nagyon veszélyes játékos, vele lehet egy kis esélyünk a kvótaszerzésre. Reálisan nézve nélküle viszont nem – fogalmazott a szakvezető.

Bátorfi szerint Póta Georginát nem lehet pótolni, de reméli, hogy a válogatott másik két oszlopos tagja, Madarász Dóra és Pergel Szandra felnő a feladathoz, és átveszik a helyét, illetve a jövőben beérnek majd a fiatal játékosok is.

Kiemelt fotó: Tu xin / Imaginechina

Ajánlott videó

Olvasói sztorik