Sport

A svédekre egy szavunk sem lehet, karnyújtásnyira az olimpiai selejtező

Svédország 34-22-re legyőzte Romániát a női kézilabda-világbajnokság középdöntőjének keddi második fordulójában. A svédek a szünetben már öt góllal vezettek, ezért a románok a teljes második félidőben létszámfölényes támadójátékkal próbálkoztak, amivel a csoportkörben a magyar együttest legyőzték, ezúttal azonban esélyük sem volt felzárkózni.

Drámai összeomlás után bukta a továbbjutást a női kéziválogatott a vébén
A félidőben hat góllal vezettünk, aztán a románok elkezdtek a kapust lehozva támadni, megszórtak minket a szélről és hetesről is. A középdöntő elúszott, de sanszos, hogy az olimpia is.

A skandinávok újabb sikere nagyon fontos volt magyar szempontból is, mert a jelenlegi állás nekünk kedvez.

Amennyiben a középdöntő utolsó fordulójában Svédország nem kap ki Montenegrótól, Hollandia pedig legyőzi a Koreai Köztársaság csapatát, akkor a 14. helyen végzett magyar válogatott biztosan ott lesz a márciusi olimpiai selejtezőn.

A legutóbbi Európa-bajnokságon hetedik helyezett magyar csapat akkor jut ki a tavaszi selejtezőre, ha a tavalyi kontinenstorna 2-6. helyezettjei, vagyis Oroszország, Hollandia, Norvégia, Svédország és Románia közül legalább négy válogatott kivívja az olimpiai szereplés, illetve a selejtezőn való részvétel jogát a világbajnokságon.

A sok hibát hozó, közepes színvonalú keddi meccsen eldőlt, hogy ez a románoknak már biztosan nem sikerülhet.

női kézilabda-vb, középdöntő, 2. csoport, 2. forduló

Svédország-Románia 34-22 (14-9)
korábban:
Spanyolország-Japán 33-31 (17-13)
Oroszország-Montenegró 35-28 (17-16)

Az állás:
1. (és elődöntős) Oroszország 8 pont,
2. Spanyolország 7,
3. Svédország 5,
4. Montenegró 4,
5. Japán 0 (106-130),
6. Románia 0 (82-119)

Kiemelt kép: CHARLY TRIBALLEAU / AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik