Sport

Kézi-vb: „Nagyon nagy seb van a szívünkben”

Magyarország honi idő szerint vasárnap hajnalban nyolc góllal, 34-26-ra verte Argentínát a Japánban zajló női kézilabda-világbajnokságon. Kim Rasmussen élt a cserelehetőséggel és a jobbszélső Faluvégi Dorottya helyett a beállós Pásztor Noémit, míg jobbátlövő poszton Kovács Anna helyett Kiss Nikolettát nevezte be: „Szerettem volna a két tartaléknak is lehetőséget adni” – mondta a mérkőzés előtt a kapitány.

Nos, Kiss jól szállt be, öt találattal járult hozzá a sikerhez, 71 százalékos lövés/gól mutatóval zárt.

Nagyon örültem, hogy becseréltek, próbáltam élni a lehetőséggel. Elég sok időt kaptam a pályán, amit próbáltam kihasználni. Kívülről mindig könnyebb nézni a meccseket, most éreztem meg, hogy a lányoknak milyen nehéz belül. Fiatal a csapat, sokan rutintalanok vagyunk még, ezért természetesen voltak hibák, hiszen az első vb-jén izgul az ember

– nyilatkozta a mérkőzést követően az Érd NK 23 éves kézilabdázónője. Kiss elárulta azt is, volt egy hosszú, közös beszélgetésük, amelyen megpróbálták feltárni, mik lehettek a gondok – nem csak szakmailag, hanem csapatszinten is – a románok elleni találkozón. „Ebben előre tudtunk lépni, ezért azt hiszem, legközelebb előbb összeülünk” – fűzte hozzá.

Fájó igazság: női kéziseink nem tudnak mást tenni, mint hogy a riválisoknak szurkolnak
Van még esély rá, hogy ott legyen a csapat az olimpiai selejtezőtornán, de ez már más csapatok eredményein múlik.

Háfra Noémi még csak 21 éves, de ő már a rutinosabbak közé tartozik, bár a korábbi tornákon nem neki kellett húzni a szekeret. Ezúttal 11 próbálkozásból 6 gólt ért el, ami 55 százalékos hatékonyság. Az eddigi mérkőzéseken talán kicsit adós maradt a gólterméssel, amit nyilván ő is érzett, mert a találkozót követően úgy fogalmazott:

Ma már éreztem kicsit a bátorságot, kellett volna ez előbb. Kicsit bennem volt még, hogy Románia ellen nem sikerült, de próbáltunk nem ezzel foglalkozni, csapatként küzdeni. Nagyon sajnálom, hogy nekünk holnap vége a világbajnokságnak, nem így készültünk, de van még egy meccs, amit meg kell nyerni. Most nagyon nagy seb van a szívünkben, ami remélem, idővel begyógyul.

A találkozó után a magyar válogatott dán szövetségi kapitány úgy értékelt, hogy:

Büszke vagyok a csapatra, hogy így le tudtuk hozni a meccset. Még most is fáj a románok elleni vereség, de tegnap igyekeztünk kitisztítani a gondolatainkat, átbeszéltük, hogy mire koncentráljunk, és végül biztosan nyertünk. Holnap Franciaország ellen nem akármilyen meccsel zárjuk a tornát.

(Kiemelt képen Háfra Noémi, fotó: MTI/Kovács Anikó)

 Női kézilabda-vb, 13-16. helyért

Magyarország-Argentína 34-26 (19-12)
Franciaország-Angola 28-17 (9-9)

Kiemelt fotó: MKSZ/Kovács Anikó

Ajánlott videó

Olvasói sztorik