Sport

Részeg autós hajtott be egy kézicsarnokba, mindenki úgy menekült, mintha terrortámadás lenne

Korábban a témában:

Részeg sofőr miatt szakadt félbe egy svéd utánpótlás kézilabda-mérkőzés.

A 14 évesek számára kiírt tornát Stockholm egyik elővárosában, Märstában rendezték, és éppen a Boden, valamint a Skare játszott egymással, amikor a csarnokba egyszer csak belehajtott egy autó.

A játékosok egyből az öltözőbe rohantak, míg a nézők pánikszerűen menekültek, mivel a legrosszabbtól tartottak – az elmúlt évek terrortámadásai láttán nem is alaptalanul.

Csoda, hogy senki nem sérült meg

– nyilatkozta Johan Nyström, a Boden edzője.

A tornát lebonyolító klub, a Skanela elnöke, Magnus Larsson azt mondta, még mindig görcsbe rándul a gyomra, ha eszébe jut az eset.

„Amikor a fal beomlott a belerohanó autó miatt, a műsorközlő szerencsére gyorsan reagált, és mindenkit felszólított, hogy hagyja el a csarnokot, és senki ne menjen közel az autóhoz, mert nem tudjuk, mi történt” – magyarázta Larsson.

A meccs félbeszakadt, Nyström pedig azt mesélte, hogy a riadt játékosoknak terápia gyanánt ki kellett írniuk magukból az érzéseiket az eset után. A részegen vezető sofőrt a rendőrség letartóztatta.

Kiemelt kép: Youtube

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.