Wladár Sándor, a Magyar Úszószövetség elnöke maga is olimpiai bajnok, és a DIGI Sport híradójának azt mondta: nem lát rizikót abban, hogy Hosszú Katinka hét hónappal az olimpia előtt úgy döntött, egyedül készül a tokiói játékokra. Az úszónő szerdán jelentette be, hogy a júliusi világbajnokságon megingott a bizalma Petrov Árpádban, ezért a folytatásban edző nélkül készül.
1980-ban Verrasztó Zoltán is otthagyta Széchy Tamást, Széchy Tamás engem készített föl, de nagyon megszorított. Ő [Verrasztó] tényleg edző nélkül, egyedül készült föl, nagyon rutinos versenyző volt
– mondta az 1980-ban olimpiai ezüst- és bronzérmet elhódító Verrasztó Zoltánról Wladár Sándor. (A történet úgy teljes, hogy Wladár volt Széchy első olimpiai bajnok tanítványa, és a 200 m hát moszkvai döntőjében éppen Verrasztót előzte meg.)
Hosszú Katinka döntéséről pedig így nyilatkozott az elnök. „Derült égből villámcsapás, cunamiszerű volt a hír. De utólag azt mondom, nem lepett meg, nyilván abban a pillanatban igen. Katinka az az ember, akit saját magánál senki nem ismer jobban. Meghozta ezt az átgondolt és felelős döntést, vállalja ezért a felelősséget. Senkinek nincs lehetősége ezt kérdőre vonni, és senki nem kritizálhatja ezt a döntését. Mi támogatni fogjuk, de nem marad egyedül. Valaki ott lesz majd a parton, aki mérni fogja az idejét, valamilyen kontrolt gyakorol fölötte. Katinka rendkívül rutinos ember, olyan, aki végtelenül ismeri magát, tudja, hogy mire van szüksége. Nem látok ebben rizikót.”
Hosszú Katinka a glasgow-i rövidpályás Eb-n tehát már rögtön edző nélkül bizonyíthat: a jövő heti viadalon négy számban indul.
Kiemelt kép: MTI/Kovács Tamás