Sport

Ha a többi úszón múlna, örökre eltiltanák az olimpiai bajnokot

Sarah Sjöström és Chad le Clos szerint is örökre el kellene tiltani Szun Jangot, a két úszó erről az ISL londoni állomásán nyilatkozott a Swimming World Magazine-nak.

A kínai úszó még egy tavalyi doppingellenőrzés során került összetűzésbe az ellenőrökkel, aminek a vége az lett, hogy a levett mintákat kalapáccsal törték össze. A nemzetközi szövetség (FINA) végül csak megrovásban részesítette az úszót, mert szerintük az ellenőrök nem tudták magukat megfelelően igazolni.

Akadozott a vérmintákat szétverő úszó meghallgatása, mert félrefordították a kérdéseket
Szun Jang elmondta a maga álláspontját, utána viszont kezdődött a zűrzavar.

A Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) ugyanakkor a nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) elé vitte az ügyet, ahol nemrég voltak a meghallgatások, de az sem ment zökkenőmentesen, a kínai úszó ugyanis a rossz fordításra panaszkodott.

Vicc, amit Szun Jang csinált. 2014-ben már eltiltották, régóta csal. Örökös eltiltást kellene kapnia

– nyilatkozta Le Clos, aki szerint, ha semmi takargatnivalója nem lenne a kínainak, akkor nem törette volna szét az embereivel a levett vérmintákat.

Egyetértek Chaddel, örökre el kellene tiltani, főleg, ha valakinek ez már a második ügye

– mondta Sjöström.

A két úszó abban is egyetértett, hogy nem csak a háromszoros olimpiai és tizenegyszeres világbajnok kínait kellene eltiltani örökre, hanem a FINA pár fejesét is, mert Szun Jang esete bizonyítja, hogy vannak olyan esetek, amelyek során szemet hunynak azok, akiknek tenniük kellene a doppingügyek ellen.

Kiemelt kép: Clive Rose/Getty Images

Ajánlott videó

Olvasói sztorik