Sport

Derecskén talált otthonra Tusup és csapata

Földházi Dávidot elküldte, Ilaria Cusinato pedig önként döntött úgy, hogy nem folytatja a közös munkát vele, így jelenleg négy úszó alkotja Shane Tusup csapatát. Az Eb-ezüstérmes Cusinato miatt a csapat kezdetben Olaszországban készült, jelenleg azonban már Magyarországon tartózkodik Szilágyi Liliána, Bujdosó Zsombor, valamint a lengyel Wojciech Wojdak és a brazil Naná Almeida.

Shane Tusup Magyarországon folytathatja munkáját
Miután Ilaria Cusinato otthagyta, semmi sem köti már Olaszországhoz az úszóedzőt.

A Blikk úgy tudja, a Tusup-csapat Hajdú-Bihar megyében, Derecskén készül, ahol 1200 forintos napijeggyel látogatják az uszodát.

Érhető, hogy ezt a megoldást választják, mert ha a teljes uszodát bérelnék ki, az 240 000 forintba kerülne hat órára a lap szerint.

Cusinato távozása után most Szilágyi lehet Tusup nagy reménysége, és az amerikai edző kedden az Instagramon köszöntötte fel az úszónőt. „Elmondhatatlanul büszke vagyok, hogy az életem része vagy. Igazán inspiráló vagy és egy csodálatos ember” – írta Tusup az immár 23 éves Szilágyinak.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Shane Tusup (@shanetusup) által megosztott bejegyzés, Nov 19., 2019, időpont: 2:33 (PST időzóna szerint)

Kiemelt kép: www.instagram.com/shanetusup/

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik