Sport

Elszabadult motor okozott félelmetesen nagy bukást

Korábban a témában:

Valenciában került sor a gyorsaságimotoros-világbajnok idei utolsó futamára, és a legkisebb kategória, a Moto3 versenyét már a harmadik körben meg kellett szakítani piros zászlóval.

A 11-es kanyarban Carlos Tatay vesztette el az uralmát a motorja fölött, elcsúszott, majd a mögötte érkező Jeremy Alcoba beleszaladt.

Tatay motorja önálló életre kelt, és visszatért a pályára, ami újabb balesetet okozott, mert az érkező Dennis Foggia ütközött vele, és a levegőben szaltózva hatalmasat esett.

Foggiát sokáig ápolták a pályán, majd mentővel vitték kórházba, az első jelentések alapján agyrázkódással megúszta.

A versenyt később újraindítottak, de már csak 15 kört kellett megtenniük a motorosoknak. A tapadás azonban nem volt az igazi, ennek Lorenzo Dalla Porta látta a kárát, aki három másik ellenfelét is magával rántotta az eséssel.

A futam végül az utolsó kanyarban dőlt el, Sergio García ekkor került Andrea Migno elé, és néhány centit meg tudott őrizni az előnyéből, öt ezred döntött kettőjük között. A dobogóra még Xavier Artigas állhatott.

A vb-cím sorsa már korábban eldőlt, Dalla Porta 279 pontot gyűjtve lett a kategória királya.

A MotoGP és a Moto2 végeredményéért ide kattintson.

Eredmény, Valenciai Nagydíj, Moto3:

1. Sergio García (spanyol, Honda) 25:17.918 perc
2. Andrea Migno (olasz, KTM) 0.005 mp hátrány
3. Xavier Artigas (spanyol, Honda) 0.180 mp h.

 

A vb-pontverseny végeredménye (élcsoport): 1. Lorenzo Dalla Porta (olasz, Honda) 279 pont, 2. Aron Canet (spanyol, KTM) 200, 3. Marcos Ramirez (spanyol, Honda) 183

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.