Sport

Élvezhetetlen közvetítésen borultak ki a kosárdrukkerek, reagált a szövetség

A napokban elég nagy felháborodást keltett a kosárlabda NB I mérkőzéseinek közvetítése, és ha megnézzük a Trollkosár alábbi videóját, azonnal meg is értjük, miért:

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Trollkosár (@trollkosar) által megosztott bejegyzés, Nov 2., 2019, időpont: 3:05 (PDT időzóna szerint)

Nem elég, hogy szemcsés a kép, az Alba és a Falco rangadóját közvetítésben követők lemaradtak a mérkőzés egyik legszebb jelenetéről, Ron Curry zsákolásáról. Már korábban is érte kritika a mindiGo közvetítéseit, ez azonban kiakasztotta a szurkolókat, akik mellett már több játékos is jelezte nemtetszését.

Az NB I mérkőzései az M4-en mennek, ám nem mindegyik, így korábban helyi stábok közvetítették a televízióba be nem került találkozókat – ingyen. A Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége (MKOSZ) aztán értékesítette az online közvetítések jogait, az Antenna Hungária ajánlatát fogadták el, így a férfi és a női NB I-es meccsek mostantól a mindiGO szolgáltatásában érhetőek el, az ingyenes októberi hónap után november 1-től fizetős a szolgáltatás, 799 forint havonta – ugyanennyibe kerülnek a Bajnokok Ligája-mérkőzések is, a magyar bajnok Falco ott van a főtáblán.

A szurkolói vélemények alapján nem azzal van probléma, hogy fizetni kell a szolgáltatásért, hanem annak minőségével: míg az ingyenes közvetítést helyi stábok készítették, addig az új rendszerben sokszor robotkamera követi az eseményeket, amely nem tudja lekövetni a játékot.

Mi is kaptunk olvasói levelet a témában, így kérdéseinkkel megkerestük az MKOSZ-t, válaszként egy, a szövetség oldalán megjelent interjút kaptunk, amit a főtitkár, Bodnár Péter adott.

  • Bodnár szerint nem ez az első eset, hogy zúgolódás van a közvetítések miatt, szerinte most is az okozza a legnagyobb felháborodást, hogy fizetni kell a szolgáltatásért, de ezt el kell fogadnia mindenkinek.
  • Hat évvel ezelőtt külföldi cégek jelentkeztek streamelésre vonatkozó ajánlatokkal, de a gyártási költség meghaladta a 200 millió forintot. „A bevétel pedig a gyártási költség miatt kifejezetten magasra pozícionált havidíj miatt végképp kiszámíthatatlan volt, ilyen kockázatot felelős szövetségi vezető nem vállalhatott be”.
  • Csökkenteni akarták a gyártási költségeket, így jöttek képbe az automata kamerák. Azt tudták, hogy ez nem a legideálisabb, de külföldről is azt a tanácsot kapták, hogy ez egy olyan kompromisszum, amit be kell vállalni a lényegesen olcsóbb, tervezhető működtetésért cserében.
  • Ezzel egy időben volt videóbírós rendszerek telepítése az élvonalbeli csarnokokban, amit így másodlagos funkcióval ruháztak fel.
  • A jelenlegi rendszer a klubok tudtával jött létre, az elmúlt két évben a küldöttgyűléseken és az NB I-es értekezleteken is visszatérő téma volt. Az online közvetítésből befolyt esetleges összegek a sportszervezetekhez kerülnek.
  • A kialakult helyzet miatt megkérdezték a klubokat, akarják-e az online közvetítési jogokat központilag értékesíteni, vagy ingyen szeretnék a saját streamjeiket közzétenni, az egyhangú válasz az volt, hogy központilag értékesítenék.
  • A helyi televíziós stáboknak eddig sem tiltották a közvetítést, az MKOSZ és az MTVA közötti szerződés egyszeri, lineáris sugárzási jogot enged ezen televízióknak saját hálózatukra az MTVA által nem közvetített mérkőzések vonatkozásában. A feltétel adott, hogy ezt a jelet továbbítsák a mindiGO-nak. Vannak helyszínek, ahonnan eddig is így adták a meccseket és vannak klubok, akik gondolkodtak helyi stábok felállításán, a többség pedig a robotkamerás rendszerre szavazott.
  • A minőség árérzékeny kérdés. Bodnár szerint „az ideális helyzet az, ha a klubok, ahol igény van rá, megoldják a helyi közvetítést, tehát a jelet biztosítják felirattal, kameraképpel. Ahonnan erre nincs igény vagy lehetőség, ott marad az automata kamera képe”. Emellett folyamatosan dolgoznak a szolgáltatás fejlesztésén.
  • Bodnár szerint ár-érték arányról beszélni fölösleges, mert havi 800 forintért meg lehet nézni az összes élvonalbeli meccset (akár utólag is), és olyan ajánlat is van, hogy 200 forintért csak a kedvenc csapatunk mérkőzéseit követjük.
  • Úgy látják, az emberek igénylik ezt a fajta szolgáltatást, másfél hónap alatt négyezer új nézője lett a kosármeccseknek. Az majd csak hónapok múlva derül ki, mennyien maradnak a fizetős verzióban.
  • Az Antenna Hungária ajánlatának elfogadása volt a főtitkár véleménye szerint a racionális döntés, mert így „egy külföldi videómegosztó portál helyett egy stabil hazai vállalattal dolgozzunk együtt”. Bízik benne, hogy a közvetítési rendszer úgy alakul, hogy mindenki elégedett legyen vele.

Kiemelt kép: MTI/Varga György

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik