Sport

Ha november és hétfő, akkor Nadal a világelső

Korábban a témában:

Pályafutása során nyolcadszor Rafael Nadal állt az élre a férfi teniszezők világranglistáján.

A 33 éves spanyol játékos napra pontosan egy évvel azután vette át ismét az első helyet, hogy legutóbb vezette a rangsort.

Nadal a világranglista történetének második legidősebb éllovasa a svájci Roger Federer után, aki tavaly 36 esztendősen állt az élen.

A mallorcai teniszező először 2008. augusztus 18-án, 22 évesen lépett az első helyre, és azóta több részletben összesen 196 hétig vezetett.

A második helyen a szerb Novak Djokovic áll, akinek a párizsi tornagyőzelem is kevés volt ahhoz, hogy megtartsa vezető pozícióját. A harmadik változatlanul Federer.

A múlt hét egyik legnagyobb nyertese a kanadai Denis Shapovalov, aki döntőt játszhatott Párizsban, és ennek köszönhetően a 28.-ról feljött a 15. helyre, ami pályafutása legjobbja.

Fucsovics Márton, aki gyomorproblémák miatt kihagyta a francia versenyt, ezen a héten pedig Pozsonyban szerepel, két helyet visszacsúszva a 71. Rajta kívül egy magyar található még az első 200-ban: Balázs Attila a 135. helyen áll.

Férfi tenisz-világranglista (zárójelben a legutóbbi helyezés):

1. (2.) Rafael Nadal (spanyol) 9585 pont
2. (1.) Novak Djokovic (szerb) 8945
3. (3.) Roger Federer (svájci) 6190
4. (4.) Danyiil Medvegyev (orosz) 5705
5. (5.) Dominic Thiem (osztrák) 5025
6. (7.) Sztefanosz Cicipasz (görög)4000
7. (6.) Alexander Zverev (német) 2945
8. (9.) Matteo Berrettini (olasz) 2670
9. (10.) Roberto Bautista (spanyol) 2540
10. (13.) Gaël Monfils (francia) 2530
11. (14.) David Goffin (belga) 2335
12. (12.) Fabio Fognini (olasz) 2290
13. (11.) Nisikori Kej (japán) 2180
14. (15.) Diego Schwartzman (argentin) 2125
15. (28.) Denis Shapovalov (kanadai) 2050
…71. (69.) Fucsovics Márton 790
…135. (135.) Balázs Attila 411

Babos Tímea három helyet javítva a harmadik helyen áll a női teniszezők páros-világranglistáján. Egyesben a 104. a legfrissebb rangsorban.

A 26 éves Babos vasárnap sorozatban harmadszor is megnyerte párosban a világbajnokságot, Sencsenben ráadásul a francia Kristina Mladenoviccsal megvédték címüket. A lista élén az a cseh Barbora Strycova áll, aki a tajvani Hszie Szu-vej oldalán a vesztes duó tagja volt a vb-döntőben. Jelenleg az ötödik helyről előreugró Mladenovic a második, Babos pedig a harmadik.

Egyesben rajta kívül még egy magyar található a legjobb 200-ban: Jani Réka a 189. helyen áll. A világranglista élén változatlanul a friss vb-győztes ausztrál Ashleigh Barty áll, a cseh Karolina Pliskova a második, a japán Oszaka Naomi a harmadik.

Női tenisz-világranglista:

1. (1.) Ashleigh Barty (ausztrál) 7851 pont
2. (2.) Karolina Pliskova (cseh) 5940
3. (3.) Oszaka Naomi (japán) 5496
4. (5.) Simona Halep (román) 5462
5. (4.) Bianca Andreescu (kanadai) 5192
6. (8.) Jelina Szvitolina (ukrán) 5075
7. (6.) Petra Kvitova (cseh) 4776
8. ( 7.) Belinda Bencic (svájci) 4745
9. (10.) Kiki Bertens (holland) 4245
10. ( 9.) Serena Williams (amerikai) 3935
11. (14.) Arina Szabalenka (fehérorosz) 3120
12. (11.) Johanna Konta (brit) 2879
13. (13.) Madison Keys (amerikai) 2767
14. (12.) Sofia Kenin (amerikai) 2740
15. (15.) Petra Martic (horvát) 2617
…104. (103.) Babos Tímea 626
…189. (191.) Jani Réka 306

Kiemelt kép: MUSTAFA YALCIN / ANADOLU AGENCY

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.