Sport

Hosszú Katinka és csapata olyat hajrázott, ami miatt aggódhatnak a riválisok

A harmadik helyen zárta az International Swimming League (ISL) lewisville-i állomását Hosszú Katinka csapata, az Iron. Intő jel lehet a riválisok számára a budapesti forduló előtt, hogy az Iron brutálisan feljavult a második nap végére.

A vasárnapi program utolsó tíz számából hatot nyertek meg a csapat tagjai.

Hosszú Katinka duplázott, 200 vegyesen (2:06.22) és 200 pillangón (2:05.52) sem volt nála jobb a mezőnyben, rajta kívül még Szabó Szebasztián (50 pillangó, 22.47) és Milák Kristóf (200 pillangó, 1:50.94) is győzött, illetve Ranomi Kromowidjojo és Vlagyimir Morozov is megnyerte az 50 gyors úgynevezett Skins-versenyét – ez egy kieséses párbaj, három futam van, az elsőben a nyolc indulóból négyen jutnak tovább, a következőből ketten és ők vívják a döntőt.

Hosszú Katinka győzelme a 200 vegyesen:

Tulajdonképpen mostanra kezdtem el jól érezni magam, úgyhogy azt hiszem Budapesten többet fogok majd úszni. A forduló végére jobbak voltunk, mint arra számítottam

idézte a verseny honlapja Hosszú Katinkát.

A lewsiville-i fordulót a London Roar csapata nyerte 484,5 ponttal (a csapat tagja Kapás Boglárka is), az LA Current lett a második (457), az Iron a harmadik (402), míg a New York Brakers a negyedik (278,5). A következő állomás október 26-27-én a Duna Arénában lesz, ugyanez a négy csapat találkozik majd.

Az első nap összefoglalója:

Hosszú csapata négy győzelemmel kezdett az ISL-ben
A texasi versenynap legjobbja Hosszú egyik csapattársa lett.

Kiemelt kép: Ronny Hartmann/Getty Images

Ajánlott videó

Olvasói sztorik