Sport

Kenderesi sokszor sírni tudna, annyit nyúzzák a gyógytornászok

Miközben Kenderesi Tamás lassan már három hónapja arra vár, hogy a Magyar Úszó Szövetség fegyelmi bizottsága elé állhasson, és a tárgyalás végén pont kerüljön a dél-koreai világbajnokságon kipattant ügyére, az olimpiai bronzérmes úszó számára legalább ilyen fontos, hogy az augusztusi térdműtétje után újra az olimpia felkészülésére összpontosíthasson.

Kenderesit térdét idén augusztus 8-án, alig néhány nappal a Kvangdzsuban megrendezett vizes világbajnokság után műtötték meg Pécsen.

„Az orvosoktól tudtam meg, hogy nem szokványosnak számító külső szalagműtétet végeztek el a klinikán, hanem fúrták és faragták is Tamás térdét, amelybe – leírásukat idézve – még tipli is került. A jó hír az, és ezt most már az edzéseken tapasztaltak is megerősítik, hogy az alig-alig használható térdét újjávarázsolták, ami megalapozott szakmai vélemény szerint 99 százalékosan olyan, mint amilyen új korában volt” – nyilatkozta Tari Imre, Kenderesi edzője az SzPress Hírszolgálatnak.

Kenderesinek augusztusban kímélni kellett a lábát minden terheléstől, és csak aztán kezdődött el a rehabilitációs kezelés, sok-sok gyógytornával. A lábizmai a kényszerszünet alatt látványosan leépültek, nagy munkába kellett kezdenie.

„Téved, aki úgy gondolja, hogy a gyógytorna fáradtságtól mentes időtöltés. Tamást hétfőtől péntekig minden nap 2-2 és fél órán át nyúzzák és erősítik célirányosan a gyógytornászok, a foglalkozások olykor annyira kemények és kimerítőek, hogy Tamás sokszor sírni tudna” – tette hozzá Tari.

Megjött a bírói végzés Kenderesi zaklatási ügyében, csak van vele egy kis gond
Wladár Sándor, a MÚSZ elnöke szeretne már pontot tenni az ügy végére, ám erre még várnia kell.

Az olimpiai bronzérmes úszó a korábbi műtétje után már megtanulta, hogy miként kell a lábmunkáját kikapcsolva és csak a karjait használva tempózni a vízben, de az olyan egylábas rajtot és fordulót is, amikor a műtött térdét a lehető legjobban igyekszik tehermentesíteni.

A türelem rózsát ugyan még nem termett, mégis örültünk annak, hogy Tamás csütörtökön már lenyomott egy 10×50 méteres pillangót, ugyan még kisebb uszonnyal a lábán, de egész jó kis sebességgel. Ezt akár a fordulat napjának is nevezhetnénk

„Azt tervezzük, hogy ha minden jól megy, a novemberi győri versenyen csinálunk egy visszafogott tesztet, de ha erről le kellene mondani, akkor a visszatérés napjára csak a téli edzőtábor után valamikor január végén kerülhet sor, mondjuk a brüsszeli nemzetközi versenyen” – mondta Tari Imre.

Kiemelt fotó: Manan VATSYAYANA / AFP

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik