Sport

Deréktól lefelé lebénult az Európa-bajnok triatlonista

Claire Danson júniusban megnyerte a triatlon Európa-bajnokság 30 és 34 évesek közötti kategóriáját Weertben. Ekkor még nem lehetett volna boldogabb a brit atléta, azonban augusztus végén biciklizés közben egy traktorral ütközött és kórházba került.

Sokáig nem érkezett újabb hír Dansonról, ám hétfőn bejelentette, a baleset miatt lebénult.

A triatlonista úgy döntött, hogy Instagram-oldalán osztja meg, mi történt vele pontosan.

Most már kész vagyok megosztani a történetemet, amely megváltoztatja az életemet. Két helyen kilyukadt a tüdőm, eltört egy ujjam, a vállam, mindkét csuklóm és vállam és az egyik felkarcsontom. Megrepedt minden csont a bordámban és a nyakamban is, utóbbiból az egyik el is törött.

– írja Danson.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

C L A I R E D A N S O N (@cdanson10) által megosztott bejegyzés, Okt 20., 2019, időpont: 12:33 (PDT időzóna szerint)


A baleset óta számos műtéten átesett a brit atléta. Ugyan sok mindent helyre tudtak hozni, azonban a kilencedik csigolyája olya súlyosan megsérült, hogy deréktól lefelé megbénult. Danson egyébként elfogadta a történteket, sőt a triatlont sem akarja föladni, de a jövőben arra használja majd a közösségi médiát elsősorban, hogy a gerincsérülésekről kapjon és adjon információt.

Arról egyelőre nincs hír, hogy mikor kerülhet ki a kórházból.

Kiemelt kép: Claire Danson Instagram-fiókja

Ajánlott videó

Olvasói sztorik