Sport

Mindkét lábát amputálták, mégis teljesítette az Ironmant

Roderick Sewell mindkét lábát amputálták második születésnapja előtt. Olyan súlyos deformációkkal született, hogy képtelen lett volna arra, hogy más gyermekekhez hasonlóan megtanuljon járni. Röviddel ezután újabb csapás érte, édesanyjával hajléktalanná váltak. Menhelyeken és barátoknál húzták meg magukat felváltva, amíg édesanyja rengeteg munkával nem stabilizálta az anyagi helyzetét annyira, hogy megállapodjanak. Arra azonban eleinte nem tellett, hogy a kis Roderick protézist kapjon.

Kilenc évesen úszni kezdett, majd tíz éves korában futott először. A Challenged Athletes Alapítvány képviselője biztatására aktívan sportolni kezdett, később paralimpikon versenyző lett.

A sport megváltoztatta a hozzáállásaimat az élethez. Amint elkezdtem sportolni, versenyképesnek éreztem magamat másokkal szemben és mindenre kihívással tekintettem

– idézi a Forbes Sewellt, aki eddig csak 70,3 triatlonversenyeken vett részt (1,2 mérföldes úszás, 56 mérföldes kerékpár és 13,1 mérföldes vagy félmaratoni futás).

Ma, október 13-án pedig célba ért Konában, a hawaii Ironman versenyen.

Ugyan a 3,86 kilométer úszásból, 180,2 kilométer kerékpározásból és 42,195 kilométer futásból álló versenyt a férfiaknál 2015 és 2016 után harmadszor a német Jan Frodeno nyerte (ideje 7:51:13 óra ami versenyrekordot, a korábbi rekordot 7:52:39 órával tartó Patrick Lange tartotta) és a nőknél is német siker született Anne Haug révén, mégis a nap legnagyobb győztese Roderick Sewell.

Illetve azok a férfiak és nők – legyen bár kettő, egy vagy egy lábuk sem –, akik az amerikai sportember inspirációja okán magok is futócipőt és úszódrresszt ragadnak, vagy felülnek a kerékpárra, hogy nem nem is a hawaii triatlont teljesítsék, de mozgással többet tegyenek az egészségükért.

Ironman világbajnokság, Hawai

férfiak:
1. Jan Frodeno (német) 7:51:13 óra
2. Tim O’Donnell (amerikai) 7:59:41
3. Sebastian Kienle (német) 8:02:04

nők:
1. Anne Haug (német) 8:40:10 ó
2. Lucy Charles (brit) 8:46:44
3. Sarah Crowley (ausztrál) 8:48:13

A magyar szövetség Facebook-oldalának tájékoztatása szerint a korcsoportos amatőrök versenyeiben hat magyar triatlonos indult, közülük ketten kerültek be az első ötvenbe: a 40-44 évesek kategóriájában a nőknél Cser Beatrix (10:28:01 ó) az ötödik, míg a férfiaknál Horányi Gábor (9:21:30 ó) a 15. helyen zárt.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik