Sport

Egy játékos elvesztése miatt szenved ennyire a Fradi?

A Ferencváros női kézilabdacsapata egy hónapja nem nyert mérkőzést: a bajnokságban ikszelt a Siófokkal, a Bajnokok Ligájában pedig előbb a Viperstől, majd a Metztől kapott ki.

A BL-ben a 0-2-es kezdés miatt gyakorlatilag már a csoportból való továbbjutást is veszélybe került.

„Arra számítottunk, hogy lehetnek nehézségeink, de nem kalkuláltunk két vereséggel a Bajnokok Ligájában. A Vipers elleni mérkőzésen a különbség mértéke, a kilenc gól túlzó volt. Teljesen másképp alakult a Metz elleni hazai találkozó, én előzetesen szorosabb meccset vártam, de a látottak alapján egyértelmű, hogy egy nálunk jobb csapattól kaptunk ki hat góllal” – mondta a Magyar Nemzetnek Kökény Beatrix, aki a Fradi női kézilabda-szakosztályának utánpótlás-szakágvezetője.

Az olimpiai és világbajnoki ezüstérmes, Európa-bajnok Kökény szerint leginkább Nerea Pena hiányát érzi meg a csapat. A spanyol irányító a nyáron távozott és már Siófokon kézilabdázik.

Hatalmas érvágás volt az elvesztése. Sajnos a nyári igazolási időszakban nem sikerült őt pótolnunk. Különleges játékos, szerintem még a győri alakulatba is beférne, a tudását Stine Oftedaléhoz tudom hasonlítani

– mondta Kökény, aki szerint a védekezés is visszaesett és a Fradi szerinte fizikálisan is elmarad a riválisoktól, elsősorban belső posztokon.

Kökény nem tudja, mi az elvárás a vezetőedzővel, Elek Gáborral szemben, de úgy érzi, nem szabad elhamarkodottan dönteni a sorsáról, mert a szakember ezer szállal kötődik a klubhoz, és nehéz ilyen edzőt találni a magyar mezőnyben.

A Ferencváros a hétvégén a horvát bajnok Podravka Koprivnica ellen játszik majd Érden, a horvátoknak már van két pontjuk, miután az előző körben otthon verték a norvég Viperst. Ha ismét kikapna a magyar csapat, onnantól már óriási bravúr lenne a továbbjutás kiharcolása a csoportból.

Kiemelt kép: A ferencvárosi Danick Snelder (b) és Tóth Nikolett (j), valamint Meline Nocandy (k) a francia Metz játékosa a női kézilabda Bajnokok Ligájában. Fotó: MTI/Illyés Tibor

Ajánlott videó

Olvasói sztorik