Sport

Egészen meglepő, hogyan kapcsol ki Európa leggyorsabb embere

Zharnel Hughesról a legfontosabb tudnivaló, hogy 2018 óta ő Európa leggyorsabb embere, tavaly ugyanis ő nyerte a 100 méteres síkfutás döntőjét a berlini Eb-n – emellett szerzett egy aranyat a 4×100-as váltó tagjaként is. A 24 éves brit sprinter Jamaicában, Glen Mills edző irányítása mellett edz és olyan partnerei voltak az évek során, mint Usain Bolt vagy épp Yohan Blake.

Hughes azonban nem csak az atlétikai pályán feszegeti a határokat, hanem a szabadidejében is, a repülés megszállottja ugyanis.

A közelgő dohai világbajnokság kapcsán készített róla egy anyagot a BBC, ebből derül ki, hogy van egy elég merész álma:

Egy napon olimpiai bajnok és hivatásos pilóta szeretnék lenni.

Hughes üstökösként robbant be az atlétikába, azonban sérülés miatt a riói olimpiáról, majd a Nemzetközösségi Játékokról is lemaradt. A karibi térségben található, de brit fennhatóság alá tartozó Anguilla szigetén felnövő sportoló így arra gondolt, több lábon kéne állnia, így jutott eszébe a repülés. Ráadásul ez egy olyan – egyelőre hobbi –, ami ki is kapcsolja.

Sokkal nagyobb nyomást érzek a pályán, mint a levegőben. Futás közbe vannak célok, amiket el akarok érni, ott van még a közönség is, a repülés számomra sokkal megnyugtatóbb. Ha a pilótafülkében ülök, enyém a teljes irányítás, még akkor is, ha rossz az idő, vagy fúj a szél. Felszabadító, hogy úgy érzem magam, mint egy madár.

Usain Bolttal egyébként annyira jóban lettek, hogy a jamaicai klasszis néha felbukkan az edzésein egy stopperórával a kezében, és figyelemmel kíséri a fejlődését. Persze kell is ez a motiváció Hughesnak, ugyanis nem csak ő akar második brit világbajnoka lenni a 100 méteres síkfutásnak (1993-ban Linford Christie brit rekordot jelentő 9.87-tel nyert), de Bolt világrekordját is túlszárnyalná.

Amikor még Jesse Owens futott, akkor senki sem gondolt arra, hogy majd 9.58 lesz a világrekord. Ez az evolúció. Most mindenki azért fut, hogy rekordokat döntsön, magamat is ide sorolom.

Zharnel Hughes egyéni legjobbja 100-on 9.91 másodperc, úgyhogy Bolt rekordjától egyelőre messze van. Ez még az európai csúcstól is elmarad, a francia Jimmy Vicaut (kétszer) és a portugál Francis Obikwelu 9.86-ot repesztett ezen a távon. De ki tudja, mit hoz a szeptember 27-én rajtoló dohai világbajnokság.

Kiemelt kép: Bryn Lennon/Getty Images

Ajánlott videó

Olvasói sztorik