Sport

Maraton mindhalálig – 80 évesen sem hagyja abba a legelszántabb futó

A világ egyik legelszántabb és legkitartóbb amatőr sportolója Bill Rex, akinek eltökélt szándéka, hogy maratonokat fut, mindhalálig.

Az Illinois állambeli Geneva városában lakó 79 éves férfi eddig 544 maratont teljesített, és a terve az, hogy mire januárban betölti a nyolcvanat, ez a szám már 550 legyen.

„Most már nincs igazán célom. Csak az, hogy minél több versenyt befejezzek, mielőtt meghalok” – nyilatkozta a chicagói Daily Heraldnak.

Rex még emlékszik arra, hogy 1979-ben futotta le először a 42 km-es távot. Mindig is jó formában volt, sohasem kellett intenzív edzéseket végeznie. 1995-ig évente egy maratonon vett részt, akkor azonban tett egy újévi fogadalmat, miszerint minden hónapban lefutja a távot.

Hogy melyik a kedvence?

Mindig az, amit legutóbb befejeztem. Mindegyik csodálatos, ha áthaladok a célvonalon.

Szerencsére elkerülik a sérülések, így nem kell visszafognia magát. Egyéni csúcsa egy négy óra alatti időeredmény, amit még a nyolcvanas években egy Lake County-i maratonon ért el. Mostanában hat óránál kicsit több időre van szüksége a célba érkezéshez, de ahogy fogalmazott, még mindig érzi magában a tüzet.

Kiemelt fotó: Dailyherald.com

Ajánlott videó

Olvasói sztorik