Sport

A MACS kérte a magyar súlyemelő felfüggesztését

A Magyar Antidopping Csoport (MACS) kérte, hogy Magát Krisztina ne utazzon el a thaiföldi súlyemelő-világbajnokságra a hazai sportági szövetség elnöke szerint.

Ha jól emlékszem, csütörtökön kaptuk meg a levelet, de szerdán felhívott Tiszeker Ágnes, és kérte, hogy Magát Krisztina ne utazzon el a világbajnokságra, függesszük fel a versenyzési jogát

– mondta Dobos Imre a nemzetisport.hu-nak arra a felvetésre, hogy a szövetség kapott-e tájékoztatást egy esetleges doppingvétséget illetően a MACS részéről.

Az elnök kitért rá: Tiszeker Ágnes, a MACS ügyvezető igazgatója azt mondta neki, hogy nincs megalapozott doppingvétség, majd Dobos Imre hozzátette, a biológiai útlevél adatai kapcsán vetődtek fel kérdések.

Mégsem tűnt el a magyar súlyemelő, de bajban lehet
A héten derült ki, hogy a vb-re nevezett válogatott súlyemelőknél pozitív doppingeset történt.

A magyar csapat szombaton érkezett meg Pattayába, a világbajnokság helyszínére, de nem tartott társaival Magát Krisztina.

„Fogalmam sincs, mi történhetett, megsérült vagy más a gond, hiszen megvolt a repülőjegye is, és velünk együtt kellett volna eljönnie Budapestről. Nekem nem jelezte, hogy mi az oka otthon maradásának” – mondta az MTI érdeklődésére a válogatott szövetségi kapitánya, Gyurkovics Ferenc.

Dobos az nso-nak azt mondta, a szövetségi kapitány tényleg nem tudott a távolmaradás okáról, ő Pattayában szembesült a tényekkel.

A 30 éves Magát doppingeltiltását követően újrakezdte a versenyzést, és a 2018-as Európa-bajnokságon plusz 90 kilogrammban ezüstérmes volt, a világbajnokságon pedig 12. lett.

Kiemelt fotó: mssz.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik