Sport

Kihagyja a kézivébét a magyarok leendő ellenfelének kapusa

Hónapokig biztosan nem védhet Johanna Bundsen, a Köbenhavn Handbold svéd kézilabdakapusa, aki bejelentette, gyermeket vár.

A 28 éves kapus pénteken még védett a Horsens ellen 38-25-re megnyert bajnokin, majd hivatalosan is közölte, egyelőre befejezi pályafutását. Ez azt jelenti, hogy már a jövő heti, Portugália és Észak-Macedónia elleni Eb-selejtezőkön sem lép pályára, és értelemszerűen kihagyja a decemberi, Japánban rendezendő világbajnokságot.

Ez egy jó érzés, és természetesen nagyon boldogok vagyunk. Ha minden jól megy, március végén anya leszek. Szeretem a kézilabdát, most az az érzésem, hogy vissza akarok térni a szülés után

– nyilatkozta Johanna Bundsen.

„A szülővé válásnál nincsen fontosabb. Boldogok vagyunk annak ellenére, hogy a legjobb kapusunkat veszítjük el” – mondta Henrik Signell, a svéd válogatott szövetségi kapitánya.

A november 30-án kezdődő világbajnokságon Svédország a D csoportban szerepel majd Oroszország, Japán, Kína, Argentína és a Kongói Demokratikus Köztársaság ellen. A csoport három továbbjutójára a középdöntőben a C csoport három legjobb csapata (köztük remélhetőleg Magyarország is) vár.

Kiemelt fotó: Hendrik Schmidt / dpa / AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik