Sport

Svájccal és Ausztriával közösen pályázunk női kézi-Eb-re

Belgrádban ülésezett az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) végrehajtó bizottsága, ahol bejelentették, hogy három pályázó is van a 2024-es női Európa-bajnokság rendezésére.

Közte Magyarország is, mi Ausztriával és Svájccal közösen rendeznénk.

Van még egy hármas pályázat, Csehország, Szlovákia és Lengyelország is összefogna, míg Oroszország egyedül is elvállalná a torna lebonyolítását.

Magyarország korábban kétszer volt házigazdája női Európa-bajnokságnak, 2004-ben egyedül, 2014-ben Horvátországgal közösen. Férfitorna még nem volt itt, de lesz, 2022-ben – azt Szlovákiával együtt rendezzük.

Úgy vélem, nagyon színvonalas pályázati anyagot nyújtottunk be, amelynek értelmében 2-2 csoport küzdelmeire kerülne sor mindhárom országban, hazánkban Debrecen és Budapest adna otthont a meccseknek, a középdöntők és a döntő hétvége helyszíne pedig már csak Magyarország lenne

– emelte ki a magyar szövetség (MKSZ) honlapján Horváth Gabriella, az MKSZ főtitkára, az EHF végrehajtó bizottságának tagja.

Ausztriában januárban férfi kontinensviadal lesz, mindez lehet előny, nem csupán a know-how szempontjából, de azért is, mert semmilyen komolyabb infrastrukturális beruházásra nem lesz szükség. Persze akár úgy is gondolkozhat az EHF, hogy új országoknak ad esélyt, új piacokat kíván bevonni az Európa-bajnokság, mint márka építésébe. A közös pályázatunk jelszava a ‘Stronger together’, azaz – akárcsak egy kézilabdacsapat – együtt erősebbek vagyunk.

Októberben és novemberben járja be a helyszíneket az EHF, majd november 21-én kihirdetik, hol lesz a 2024-es női Eb.

Kiemelt kép: MTI/Illyés Tibor

Ajánlott videó

Olvasói sztorik