Sport

Az öltözőben olvasott be a bíróknak a kézilabdaedző

Nehezen tért napirendre a szombati vereség után Patrice Canayer, a Montpellier férfi kézilabdacsapatának edzője, aki szerint botrányos bíráskodás miatt kaptak ki a címvédő Vardar Szkopjétől.

A Bajnokok Ligája B csoportjának első fordulójában a francia csapat szinte végig kézben tartotta a mérkőzést, de a hajrában elfáradt, sokat hibázott, és végül 29-27-es előnyről 33-31-es vereséget szenvedett.

Kézilabda: a Telekom Veszprém berúgta az ajtót a BL-ben
Magabiztos játékkal győzte le ukrán ellenfelét az immár Nagy László nélkül felálló magyar csapat.

A csapat edzője, a kétszeres BL-győztes és 14-szeres bajnok Patrice Canayer dühösen kérte számon a dán Martin Gjeding, Mads Hansen játékvezető kettős teljesítményét.

Pályafutásom során először fordult elő, hogy bementem a bírók öltözőjébe és elmondtam nekik, mekkorát hibáztak. Bocsánatot kértek, és azt mondták, valóban nem látták, hogy a válogatott beállós Benjamin Afgour arcába könyököltek

– mondta.

Hozzátette, az egyik legfontosabb emberemet elveszítette három perc után, ugyanakkor a vétkes Vardar-játékos végigjátszhatta a mérkőzést. „Az egész bíráskodás felháborító volt. Rendszerint nem szoktam kommentálni a játékvezetők teljesítményét, de most megmondtam nekik szemtől szembe” – idézte az edzőt a Midilibre.fr portál.

Kiemelt fotó: Twitter/Montpellier

Ajánlott videó

Olvasói sztorik