Sport

WTCR: Michelisz átvette a vezetést összetettben

Michelisz Norbert nyerte a WTCR vasárnapi első futamot Kínában, míg a nap második, összességében a hétvége harmadik futamán azonban nem szerzett pontot. Ningpóban a magyar pilótának nem volt ezúttal szerencséje. A kilencedik helyről rajtolt, és hasonlóan a második futamhoz, ezúttal is  ütközött Andy Priaulx-lal, de most ő járt rosszabbul, eltalálta a falat, így a bokszban kötött ki a Hyundai.

Győzelme után vizsgálat indult Michelisz Norbert ellen
A Túraautó Világbajnokság legeredményesebb magyar pilótája a második helyről rajtolva nyert futamot a kínai versenyhétvégén. Ezzel átvette a vezetést a bajnokságban, de egy ütközése miatt az eredmény még nem végleges.

A több biztonsági autós szakasszal megszakított futamot végül Yvan Muller nyerte, második helyen az ugyancsak Lynk & Co-pilóta, Yann Ehrlacher végzett. A harmadik helyen Gabriele Tarquini lett.

A végeredmény viszont nem befolyásolta a második futam után kialakult összetett állását abból a szempontból, hogy továbbra is Michelisz Norbert áll az élen.

(Kiemelt kép: michelisz.hu)

WTCR, Kínai Nagydíj, 3. futam

1. Yvan Muller (francia, Lynk & Co)
2. Yann Ehralcher (francia, Lynk & Co)
3. Gabriele Tarquini (olasz, Hyundai
4. Augusto Farfus (brazil, Hyundai)
5. Thed Björk (svéd, Lynk & Co)

Az összetett állása:

1. Michelisz Norbert (magyar, Hyundai) 247,
2. Esteban Guerrieri (argentin, Honda) 231 pont,
3. Yvan Muller (francia, Lynk & Co) 230,
4. Thed Björk (svéd, Lynk&Co) 209,
5. Mikel Azcona (spanyol, Cupra) 188,
6. Néstor Girolami (argentin, Honda) 186
… 21. Tassi Attila (magyar, Honda) 52 pont

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik