Sport

Budapesten tárgyalnak az öttusa jövőjéről

A női váltók küzdelmével megkezdődött hétfőn az öttusázók idei fő versenye, a budapesti olimpiai kvalifikációs világbajnokság, melynek nyitó sajtótájékoztatóján a hazai szövetség és a Kincsem Park több évre szóló együttműködési szerződést kötött.

Klaus Schormann, a nemzetközi szövetség (UIPM) elnöke kiemelte, hogy az év sportági fő eseménye zajlik ezen a héten Budapesten, néhány nap múlva pedig az öttusa – olimpiai – jövőjének szempontjából fontos tanácskozások, ülések következnek.

A sportág 1912 óta szerepel az olimpiák programjában, szeretnénk, ha ez az 2024-es párizsi után is így lenne

– mondta.

Felidézte, hogy az 1989-es világbajnokság során már járt a Kincsem Parkban, ami valódi öröksége a sportágnak, és tisztában van azzal, hogy azóta is milyen sikeres versenyeket rendeztek Magyarországon. Megemlítette, hogy a vb-re várják Albert monacói herceget és ifjabb Juan Antonio Samaranchot, a UIPM első alelnökét, szombaton este pedig díjkiosztó gálát rendeznek.
Bretz Gyula, a magyar szövetség elnöke elmondta, nagyon rövid idő állt rendelkezésükre, hogy létrehozzák az öttusaarénát. „Különböző események torlódása miatt húsz napunk volt, ezért előre is elnézést kérek, ha valami nem lenne tökéletes” – tette hozzá.

Balczó András: Ez már nem az én öttusám
Ettől még kimegy a világbajnokságra, hogy szurkoljon a magyaroknak.

Elmondta, hogy Klaus Schormann elnöksége alatt sokat változott a sportág, amíg eljutott a mai állapotáig, de a módosításokra szükség is volt, mert ezeknek köszönhető, hogy még ott van az olimpián. „Kiemelt figyelmet fordítunk a vegyes váltóra, úgy látjuk, ebben van lehetőség arra, hogy jelentősebb rendezvényen is ott legyen” – utalt a mix váltó esetleges ötkarikás programba kerülésére.

A 2017-ben vb- és Eb- ezüstérmes Kasza Róbert emlékeztetett rá, hogy a legutóbbi, 2008-as hazai világbajnokságon első éves felnőttként váltóban szerepelt, és bronzérmes lett. „Most nem tervezem, hogy váltóban indulok, mert egyéniben versenyzek. A felkészülésem jól sikerült, egészséges vagyok. Az elmúlt év roppant nehéz volt, mindenféle nyavalya tört rám, idén viszont sikerült megúszni a sérülést és nem estem le a lóról sem” – utalt a mellette ülő Földházi Zsófia egy hete történt lovasbalesetére.

„Úgy gondolom, hogy van esélyem pontszerzésre vagy akár éremszerzésre. Fontos lenne, hogy még idén összejöjjön az olimpia kvóta. Tudom, hogy nagyon erős a mezőny, de ez a célom, ezért küzdöttem” – tette hozzá.

Sajnos én nem élhettem meg, hogy itthon világbajnokságon vegyek részt, és úgy tűnik, ez most is kitolódik. Remélem, egyszer lesz majd ebben részem

– mondta Földházi.

A sajtótájékoztatón jelen volt Amro El-Geziry egyiptomi származású amerikai versenyző, a 2014-es év egyéni vb-ezüstérmese, aki ezúttal csak váltóban indul. „Már megvan a kvótám, így az egyénivel nem kell törődnöm. Örülök, hogy most nézhetem a többiek küzdelmét.”

A versenyzők ezt követően a tokiói olimpia jegyében a Tsuru közreműködésével szusikészítő versenyben vettek részt, Bretz Gyula és Pécsi István, a Kincsem Park ügyvezető igazgatója pedig aláírta az együttműködési megállapodást, melynek értelmében a következő években több kiemelkedő öttusaversenyt rendeznek a létesítményben.

„Sportágunknak az a problémája, hogy nincs saját létesítménye. Van rá kormányzati törekvés, hogy legyen, ezt köszönjük, de addig is ide hozunk versenyeket” – mondta a magyar szövetség elnöke.

A vb-n a női és férfi egyéni versenyben három-három olimpiai kvóta megszerzésére nyílik lehetőség. Hétfőn és kedden a váltókat rendezik, majd következnek a hagyományos küzdelmek selejtezői, azután a döntők, végül a vegyes váltóval zárul a világbajnokság vasárnap.

Kiemelt fotó: Facebook/Magyar Öttusaszövetség

Ajánlott videó

Olvasói sztorik