Arról, hogy egy 19 éves srácnál mit jelent a korszakos világcsúccsal megnyert vb-aranyérem után a háromhetes nyári lazítás, bárkinek lehet elképzelése. De az edző képes elengedni magát vagy azonnal a következő, olimpiai év ciklusait tervezi?
Az első hét, amikor hazajöttem, azzal telt, hogy átgondoltam a dolgokat, mi, hogyan történt. Talán a második hét végére tudtam megemészteni Kristóf fantasztikus úszását.
Mire jutott?
Egy ideje érzékelem, hogy hatalmas tehetség, de most láttam igazán hozzányúlni a rejtett tartalékaihoz. Sokan kérdezték, vártam-e ezt a világcsúcsot. A legjobbja 1:52,71 volt, most 1:50,73-at jött. 1,98 századmásodpercet javított az egyéni csúcsán. Ez parányi idő, de a mi sportágunkban, ezen a szinten, pláne 200 pillangón elképesztően sok.
Eddig miért nem kellett a tartalékaihoz nyúlnia?
Most lett igazán megszorítva.
Most? Hiszen bő két testhosszal nyert.
Baromira elkezdte az első százat a dél-afrikai Chad le Clos, Kristóf meg ment vele. Ugyan féltettem, hogy az utolsó 25-ön elkapja a savasodás, de bírta. Természetesen nem a véletlen műve ez, készültünk rá. Óvatos duhaj vagyok, azt mondtam neki, egyéni csúccsal, 1:52,5-tel lehet nyerni. De ezt az időt álmomban nem gondoltam volna. Innen továbblépni meg rettentő nehéz lesz.
Bizonyos Szergej Bubka tudatosan, az extra pénzdíjakért cserébe, centinként javította a rúdugrás világcsúcsát.
Kristóf is megjegyezte; hú, a fenébe… Jobban örült volna, ha csak kicsit javít, aztán megint és megint lépésenként. Azt mondtam neki: „Fiam, ne törődj vele. A célunk a jövő év, Tokió, az olimpia. Ha te ott is bajnok leszel, nem oszt, nem szoroz, hogy világcsúccsal vagy sem. Egy a lényeg, a győzelem. Ezért dolgozunk.”
A Kvangdzsuban tapasztalt bő két testhosszas különbség jelzi, reális az esély.
Ha nem jön közbe semmi. Engem a hosszú évek gyakorlata arra tanított, hogy amikor úgy néz ki, minden neked áll, akkor kerül légy a levesbe. Ezért iszonyatosan óvatosnak kell lenni, a következő tizenegy hónapban nem szabad semmit a véletlenre bízni. Ami a legfontosabb és egyben a legnehezebb, két lábbal a földön állni egy prognosztizálhatóan olyan környezetben, amelyben a gyerek ázsiója hatalmasat ugrott nem csak itthon, külföldön is. Amelyben mindenki hozsannázik – okkal –, ahol a média a következő évben egészen biztosan szét akarja szedni.
A sportoló életében reális veszély a túlzott érdeklődés, a felé áradó szeretet?
Nem lesz könnyű egyensúlyt találni. Kristóf még nincs 20 éves. Hála istennek nem jár bulikba, nem éjszakázik, szerény, tudatos gyerek. De a végtelenségig ezt sem lehet csinálni. Előbb utóbb a génjei, a hormonjai megszólalnak. A háromhetes szünet után augusztus 21-én, szerdán találkoztunk először, és szépen megbeszéltük az elkövetkező hetek, hónapok közös munkáját.
De épp a taglaltak miatt nem szeretnék hosszú távon gondolkodni, csak Tokióig. Ha ott nagyot alkotunk, akkor utána megint gondolkodhatunk a hogyan továbbon.
Milák Kristófot ma az egész ország ismeri, Selmeci Attila neve viszont legfeljebb az uszodák zárt világában cseng ismerősen, pedig évtizedek óta oktat úszókat. Mi az árnyékban maradás oka?
Bár akadtak neves tanítványaim, mégis valahogy elkerültek a hangos sikerek. Lehet azért, mert soha nem készültem úszóedzőnek. Nem is úsztam. Kosárlabdáztam.
Pont, mint Széchy Tamás, aki a rossz nyelvek szerint még úszni sem tudott, atlétaként súlyt lökött, innen lett úszópápa. Nyugtasson meg, hogy azért nem süllyed el a vízben.
Azt azért nem.
Hogy lehet, hogy egy, a kosárlabdától eléggé idegen sportban kötött ki?
A véletlennek köszönhetően. Már gimnazistakoromban egészen biztosan tudtam, hogy a sport az életem, edző leszek és testnevelő. Ezért 1977-ben, az érettségi után jelentkeztem a TF testnevelő tanári szakra. Felvettek. Annak, aki szakedzői diplomát is szeretett volna a tanári mellé, a négyéves nappali képzés mellet kötelezően le kellett járni az általa választott sportág edzéseire. Kosárra jelentkeztem természetesen. Akkoriban, akit gimnázium után azonnal felvettek egyetemre vagy főiskolára, még az első év megkezdése előtt be kellett vonulnia katonának. A honvédségi szolgálat alatt megsérültem, két súlyos térdműtéten estem át. Az első évfolyam megkezdése előtt azonnal jeleztem a kosárlabda tanszékvezetőnek, hogy még nincs teljesen rendben a lábam, ezért az első hónapok edzéslátogatása alól felmentést adott. Rehabilitálni kellett járnom, amire a TF-uszoda adta a legkézenfekvőbb megoldást. Arold Imre, az úszás tanszékvezető látta, hogy minden nap ott téblábolok, tempózok. Egyik nap megkérdezte, nincs-e kedvem hasznosítani magam, segíthetnék neki kicsit az úszásoktatásban. Eleinte heti három, majd négy alkalommal, végül minden nap ott álltam a kisvízben és terelgettem a gyerekeket.
Ez el is döntötte, hogy a tanári diploma mellett nem kosárlabda, hanem úszóedzői papírja lesz?
Megszerettem az úszásoktatást, és a diplomák megszerzése után szerencsére 1982-ben egyből edzői állást kaptam a frissen átadott Kőér utcai uszodában. Kiss László vezette akkor a Spartacust, ő szólt a tanszékre, hogy szüksége lenne egy frissen végzett kollégára. Arold engem javasolt. Csodálatos világba csöppentem. Úgynevezett feladásos rendszerben, vagyis a korcsoportok külön képzésével zajlott a munka. Kiss Miklós foglalkozott az egész kicsik úszásoktatásával, én a 6-10 évesekkel, Turi Gyuri, aki előttem két-három hónappal került oda, az eggyel nagyobbakat, a 10-14-éveseket vitte. Meggyőződésem, hogy az a Spartacus egészen 1999-i megszűnéséig a világ egyik legjobban szervezett, legjobban felépített műhelyeként működött. Az említetteken kívül később még olyan ragyogó szakemberek dolgoztak ott, mint Plagányi Zsolt, Egerszegi Klári vagy Nemes Zoli. Minden évben előrukkoltunk ifi, világ- és Európa-bajnokokkal. A legnagyobb név Egerszegi Krisztina, utána jött Güttler Karcsi, aztán már az én tanítványomként Kovács Ági.
Akkoriban ez mégsem úgy jött le, hogy Kovács Ági Selmeci Attila tanítványa. Sokkal inkább Kiss Lászlóé.
Azért nem, mert bár egy-egy felnőtté váló klasszis a feladásos rendszerben több edző munkájának gyümölcse, mégis
Ági például 1994-ben, 13 évesen került hozzám. A saját korosztályában a harmadik helyen tartották számon. 1:18-at tudott. Szuper tehetségesnek, de serdülőként nehezen kezelhetőnek tartották. Innen kezdtük a közös munkát. A következő évben 1:10-zel lett ifjúsági Európa-bajnok Svájcban, majd nyáron, Bécsben, a felnőtt Európa-bajnokságon ugyancsak 100 mellen hatalmas meglepetésre 1:10,77-tel bronzérmet nyert. Szeptembertől Laci átvette a csoportjába, a nagyok közé, mert olimpia előtt álltunk. A legjobb helyre került. Atlantában aztán bronzérmet, négy évvel később Sydney-ben aranyat nyert 200 mellen.
A feladásos rendszer áldozatának érzi magát?
Dehogy vagyok áldozat. Abban a közösségben mindenki elfogadta a maga pozícióját, az adott korosztály korlátait és örömmel végezte a feladatát. Kiss Lacit pont azért tudnám kiemelni, mert parádésan fogta össze az edzői gárdát, és egyben menedzselt bennünket. Engem például annak ellenére kivittek az atlantai olimpiára, hogy Ági már nem nálam készült. Mindig törekedett arra, hogy aki jól dolgozott és jó tanítványokat adott fel, az meg legyen becsülve. Mert ezen múlik minden. Laci tudta, ahhoz, hogy megfelelően működjön ez a piramisrendszer, stabil, jó szakemberekből álló és elégedett edzői gárda kell. Akikben megbízhat akkor is, amikor a menőkkel külföldön van.
Azt a Kiss Lászlót dicséri, aki 2016-ban újra felszínre dobott nemi erőszak ügye óta minimum fekete bárány.
Ettől még elismerem az edzői nagyságát. Roppant szorgalmas ember, aki az uszodába elsőként érkezett és utolsóként távozott. Egerszegi Krisztina, Kovács Ági, közben az egyre figyelemre méltóbb eredményeket úszó Cseh Laci vagy Risztov Éva sikerei után sem derogált neki a kis péntek délutánonkénti háziversenyeinken mikrofont ragadni, szpíkerkedni és díjakat átadni az apró gyerekeknek. Azok a kollégák, akik ebben a majd két évtizedben ott dolgoztak a Szpariban, először mind ezt az alázatot, munkaszeretetet tanulták meg tőle, és ezt is vitték tovább 1999 után, amikor feloszlott a Spartacus.
Csak úszóedzőként dolgozott, vagy párhuzamosan tanított is?
A Szpariból főállású úszóedzőként kaptam a fizetésemet, de eközben óraadó tanárként végig tanítottam a Vörösmartyban. ’99-re annyira elbizonytalanodott a klub helyzete, hogy amikor jött egy máltai állásajánlat, úgy döntöttem, megpróbálom. Két évre aláírtam, és természetesen ott nem tanítottam.
A világ egyik legjobb műhelye nehezen emlegethető egy lapon a máltai úszósporttal.
Szeptember közepén ettől még összecsomagoltunk és a családdal kiköltöztünk. Igen, egy olyan országba, ahol az úszósport soha nem mutatott fel eredményt, de ennek ellenére nem bántam meg. Ugyanis alkotni bárhol lehetett. Máltán is tudtam becsülettel dolgozni, edzőkollégákat képezni, csak a mércét nem az itthoni szintre kellett beállítani. A lakosság 500 ezer alatti, így a fő eseményt a Small Nations Games jelentette. Ez az egymilliónál kisebb lakosságú államok kétévente megrendezett „miniolimpiája”. Itt nyertünk egy-egy érmet, úgyhogy nem panaszkodtak a munkámra. Az olimpiai A-szintet ugyan egyik úszóm sem tudta elérni, ennek ellenére szabadkártyával egy fiút, egy lány el tudtunk indítani Sydney-ben. Megszerettem a helyet, hosszabbítottam is két évet, de 2003-ban mégis hazaköltöztünk.
Ha ennyire megbecsülték, jól érezte magát Máltán, miért jött haza a bizonytalanba?
Viszonylag jól megfizettek, elértem kisebb-nagyobb sikereket, a nejem viszont otthon maradt a gyerekekkel. Szeretett volna dolgozni, erre kint nem maradt lehetősége. Dönteni kellett.
Mai fejjel jó vagy rossz döntést hozott?
Eleinte megbántam, mert 2003-04-ben elkeserítő viszonyok uralkodtak itthon. A BVSC-ben ugyan el tudtam helyezkedni, de bruttó 100 ezer forintot kerestem edzőként, amiből 60 ezret be kellett fizetni adóként.
A teljes létszámstop miatt testnevelőként sem lehetett elhelyezkedni, maximum kihalásos alapon jutott egy-egy középiskolai állás. Ott álltam egy évvel a hazaköltözés után, amikor azt mondtam a nejemnek, várok szeptemberig, és ha nincs munka, megyek vissza. Szerencsém volt, mert a Diana utcai általános iskola és gimnáziumban pont az lett az igazgatónő, aki a Szpari Száva utca iskoláját irányította korábban.
Reggel fél hat, BVSC-uszoda, edzés. Utána irány a 12. kerület, a Hegyvidék, a Diana utca, 4-6 testnevelésóra, majd délután vissza Zuglóba, újabb edzések, este hét után haza. Ez cirka 14-15 óra munka és utazás naponta. 2005. szeptembertől ezek szerint így nézett ki egy napja?
Így van, 2018-ig az elmúlt tizenhárom évem erről szólt. Edzés, tanári állás, edzés. Annyi kiegészítéssel, hogy 2013 szeptemberétől a szövetségben dolgoztam főállásban utánpótlás-szakfelügyelőként. Négy hónapot.
Elég rövid románc. Miért csak annyit?
Arra kellett koncepciót kidolgoznom, hogyan lehetne a magyar úszó utánpótlást regionálisan összefogni. Tetszett a feladat. Elkezdtem tanulmányozni, miként csinálják az angolok, amerikaiak, ausztrálok. Osztottam, szoroztam, majd kitaláltam egy rendszert. Régiónként kiválasztunk harminc korosztályos úszót, hétvégente egy-egy neves edző irányításával egy-egy gyakorlati edzésbemutatót tartunk nekik. A jelöltek alkalmi inspirációként, jutalomként egy-egy pólót, sapkát, utána papucsot, törülközőt, kaptak volna. A terv szerint ahogy haladt előre a rendszer, nőttek a gyerekek, az eredményességük alapján csökkent volna a kiválasztottak létszáma és nőtt volna a javadalmazásuk.
Ez kísértetiesen hasonlít a szövetség jelenlegi Jövő bajnokai programjára.
Megcsináltam a programot, elnökség előtt tartottam egy prezentációt, tapsoltak, gratuláltak; „Attila szenzációs” – mondták. Nem hazudok, eltelt egy hét, aztán azt vettem észre, a végrehajtásból nemhogy kitettek, de a program is átalakult bizonyos részeken. Nem egy papucs, hanem 30, nemcsak egy termék, hanem szereljük fel a gyerekeket azonnal tetőtől talpig. Karácsony előtt üzentek a főtitkárral, hogy januártól nem tartanak igényt a munkámra.
Ekkor került Érdre.
Régi Szparis kollégáim, Egerszegi Klári és Plagányi Zsolt ott edzősködtek egy kis csapattal. Segítettek. Csillaghegyen lakom, ezért azt kértem tőlük, akkor van értelme mennem, ha szereztek nekem egy testnevelői állást is, mert mit csináljak a reggeli edzés után a délutáni kezdésig? Rögtön felvettek a Gárdonyi Géza Általános Iskola és Gimnáziumba. Kristóf is ide járt, a testnevelője is lettem egyúttal, itt érettségizett le tavaly. Abban, hogy idáig jutott, külön ki kell emelni az igazgatónőt. Pintérné Bernyó Piroska azt az elvet vallotta, ha van egy tehetséges gyerekünk, ne gátoljuk, inkább menedzseljük. Abban, hogy Kristóf ilyen utazásokkal, versenyekkel terhelt négy év után érettségizni tudott és ott tisztességgel helytállt, hatalmas szerepe van az igazgatónő mellett az egész tantestületnek. Mérhetetlenül hálás vagyok a pedagóguskarnak azért is, mert én is gyakran hiányoztam edzőtáborok, versenyek miatt, és zokszó nélkül helyettesítettek.
Amikor először találkoztak, mit látott a 14 éves Milák Kristófban?
Már akkor is hazudnék, ha azt mondanám, fantáziát. Egy gyerek volt a 10-12-fős csoportból. Egerszegi Klári érdeme, hogy megtanította az úszás alapjaira, a helyes technikára. Utána 14 éves korig Plagányi Zsolt foglalkozott vele, továbbcsiszolgatta és 2014. januártól került hozzám. Úgyhogy ne feledjük, nekik is rengeteg munkájuk van ebben a világbajnoki aranyban.
Mikor figyelt fel rá először?
Hónapokkal később, 2014 nyarán, a szokásos gyermekbajnokságon.
Akkor mondtam neki először: „Fiam, lehet, hogy te hátúszónak képzeled magad, de tán érdemesebb lenne a pillangóval próbálkozni a jövőben.” Elkezdtünk erre is edzeni, és egy év múlva jöttek az első eredmények. 2015-ben általában 57-es időket úszott százon, aztán az EYOF-on második lett 54.58-cal – bár végül negyediknek hozták ki, mert pont az ő pályáján romlott el az időmérő. Ettől teljesen kiakadt. 2016-ban a felnőtt országos bajnokságon úszott először 200 pillangón.
Két percen belül jött, második lett. Ahogy tempózott, a harmonikus mozgástól egyszer csak átfutott rajtam az érzés, ebből a gyerekből még lehet valami. Aztán jött az ifi-Eb Hódmezővásárhelyen, délelőtt 1:58, baromi nagy egyéni rekord. Délután a középdöntőben újabb hatalmas egyéni csúcs, 1:57 vége. A döntőt végül 1:56,77-el nyerte meg, pont úgy, mint most, Kvangdzsuban – a 18 évesek között, 16 évesen a másodikra legalább két testhosszt vert. Az idejével felkerült a felnőtt világranglistára is. Ez a verseny jelentette a fordulópontot, amikor már tényleg azt láttuk, ez a gyerek nem egy átlagos képességű jó úszó, akár világklasszis is lehet 200 pillangón.
A 2017-es már közismertebb Milák-történelem: a budapesti vb-n is elképesztő egyéni csúcsot úszott 100-on, ahogy idén 200-on is hatalmasat ugrott, Michael Phelps 2009-es még cápadresszben úszott világcsúcsát adta át a múltnak. Hogy lehet, hogy Milák mindig az év főversenyén és ekkora egyéni csúcsokkal lépdel előre?
Hogy honnan az istenből vesz elő ekkora energiákat, azt nem tudom, mert edzésen soha nem látszik rajta. Szenzációs versenyző.
Munkában nem önsanyargatós típus?
Kristóf az az úszó, aki edzésen végzi becsülettel a dolgát, de inkább beáll a második helyre és húzatja magát. Aztán a versenyen rájuk ver a többiekre két testhosszat. Ezért soha nem tudtam megjósolni az edzésteljesítményéből, hogy mekkorát fog úszni. A kollégák már-már azt hiszik, szándékosan tagadom a formáját.
Ledarál mindenkit, már „gyilkosnak” is nevezte a külföldi szaksajtó. Olyan állapotba hozza magát, amivel a legjobbat, tényleg a legjobbat hozza ki magából. Az utolsó pillanatig, mint a buldog megy és lenyomja a másikat. Fantasztikus adottság ez. Edzésen nem ilyen, ami nem is baj, mert nem lehet egész évben naponta kétszer transzállapotba kerülni.
Miért hagyták ott Érdet 2018 őszén?
Amikor 2018 nyarán három aranyérmet hozott haza az ifi olimpiáról, már érződött, hogy Érden elindult egy eléggé negatív folyamat. Személyi változások történtek a város sportirányításában, és egyik pillanatról a másikra kezdték elzárni a csapokat. Kristóf szülei eközben azt szerették volna, ha gyermeküket – miután teljesített elég rendesen – kicsit jobban felkarolják.
Milyen téren?
Nem kell nagy dolgokra gondolni. A forintosított fizetésigényre nem emlékszem, de azt tudom, hogy
A Honvéd ezzel szemben azonnal lecsapott rá. 2018 szeptemberében elkezdtem a tanévet a Gárdonyiban. Novemberig, amíg el nem dőlt, hogy Kristóf átigazol, oktattam – bár gyakorlatilag csak papíron, mert hosszú ideig Argentínában edzőtáboroztunk. Aztán amikor novemberben eldöntötték, hogy mennek, feltettem a kérdést magamnak is: most akkor hogyan tovább? Végül feladtam a tanári állást, követtem a tanítványomat és Málta után életemben másodszor csak edző lettem.
A Honvéd mennyivel ígért többet, mint Érd?
Fizetésben is nagyobb lehetőséget nyújtottak Kristófnak, és kapott egy szolgálati lakást, az MTK-pályával szemben, a honvédségi lakótelepen, hogy ne kelljen a tárnoki családi ház és a Duna Aréna között ingáznia naponta. Így több idő jut pihenésre, regenerációra. Nem tudott olyat kérni, amit ne kapott volna meg.
Végül is idén nyáron meghálálta.
Kamatostul.
Az úszósport két részre szakadt. Akadnak, akik Hosszú Katinka mintáját követve hétről hétre járják a pénzdíjas versenyeket – eközben edzenek –, és a legjobbak halomra keresik magukat. Kristóf eddig hagyományos edzésmódszerrel, évi egy-két főversenyre készült. Nem csábítja ez az utazós, jelentős pénzzel kecsegtető világ?
Teljesen egyetértek azzal, ha pénzt akar keresni. Ki ne akarna, ha megvan rá a képessége, a lehetősége, hogy maximalizálja a bevételeit?
Nézzük meg, kik az élharcosai ennek az élet- és versenyformának. Olimpiai és világbajnokok, akik számos nagy tornát nyertek már. Ezt próbálom megmagyarázni Kristófnak, hogy ezek a versenyzők már végigjárták az utat, ezért nekik belefér. Idáig hála istennek azt vettem észre, hogy nála egyelőre nem ez a fő motiváció.
Nemrég azonban Hosszú Katinka bejelentette, hogy Milákot beválogatta az ISL (szintén pénzdíjas, a FINA ellenlábas versenysorozata) csapatába, az Iron Teambe, amellyel ősszel három pénzdíjas versenyen is rajthoz áll.
Meglepődtem. Kicsit félek, aggódok is. Úgy érzem, a 2019-es év azért sikerült jól, mert sokat edzettünk, nagy versenyeken indultunk, de ezek mind a tavaszi időszakra estek, ami kifejezetten segítette a formába hozást. Szeptembertől decemberig inkább sokat úsztunk, mert ilyenkor kell beletenni a kilométert a karba, a lábba. Ha megkérdeznek, azt mondtam volna, hogy nálunk egyelőre első az olimpiai felkészülés. Ha túl vagyunk az őszi alapozó szakaszon, tavasszal megint kellenek a versenyek, ha pedig kellenek, miért ne keressen vele pénzt? Teljesen egyetértek ezzel. Így most vigyázni kell, ősszel nehogy átessünk a ló túlsó oldalára.
Edzésből is lehet versenyezni.
Ez igaz. De amikor idén tavasszal végigmentünk a versenysorozaton, azt tapasztaltam, hogy Kristóf elfáradt a végére. Az állandó földrészek közti utazás, időzónák közti átállás megviselte. Amikor pedig nem úgy ment a verseny, mert elfáradt, akkor eléggé negatívvá, pesszimistává vált. A fiatal versenyzőknek hamar elmegy az önbizalmuk, így csínján kell bánni a versenyterheléssel. Az úszás már valószínűleg túllépett a régi rendszeren, a FINA is duplázta a pénzdíjat, a versenyszámot, egyre nagyobb a csáberő az úszóknak. Kristóf is bele kell szálljon ebbe az utazó cirkuszba. De még csak 19 éves, nem árt a lépcsőzetesség, mert érzésem szerint ehhez az életformához még erősödnie kell mentálisan és fizikálisan is.
Elég nyilvánvaló a válasz egy korszakos világcsúccsal megnyert vb-cím után arra a felvetésre, hogy mivel lenne elégedett Tokióban. Ezért inkább az a kérdés, lát-e olyan ellenfelet, aki konkurenciát jelenthet jövőre Kristófnak?
A mostani mezőnyből az öregekkel biztosan számolni kell. Mindegyik akar még minimum egy nagyot dobni. Viszont ott van egy amerikai fiatal Luca Urlando. Még nem nagyon ismeri senki, mert csak 17 éves. De júniusban repesztett 01:53.84-t 200-on, ami idén Milák és Kenderesi után a legjobb idő a világon. Csak azért nem indult Kvangdzsuban, mert az amerikai válogatási elv szerint az idei vb-re egy évvel ezelőtti három legjobb eredménnyel lehetett kvalifikálni. Jövőre a mostani amerikai csapat harminc százaléka kicserélődik, mert akkor az olimpia előtt öt héttel lesz a válogató.
Hogy tudják figyelemmel követni a fejlődését?
Például most itt, Budapesten, a junior világbajnokságon, merthogy úszik 100 és 200 pillangón is. De már jeleztem a szövetségnek, tavasszal többször szeretnék Kristóffal Amerikába utazni és speciálisan ellene versenyezni. Idén azt a politikát folytattuk, hogy pillangón a két legnagyobb japán ellenfelével szemben Tokióban, a japán bajnokságon mértem meg. A szövetség kigazdálkodta, kimentünk és jól megvertük őket. Áldom az eszemet, mert egyrészt olyan dolgokat tapasztaltunk, amelyek jövőre, az olimpián is hasznosíthatóak, másrészt Kristóf mély nyomot hagyott bennük. Itt nincs titkolózás. Én szeretném, ha Kristóf amerikai medencében tudna versenyezni Urlando ellen, hogy ne az olimpián ússzanak egymás melletti pályán először, ne ott okozzon meglepetést.
Simán összeereszti a fiatal amerikaival? Ez nem tud a visszájára elsülni?
Az amerikai csapatot egy magyar edző, Urbancsek János vezette a vb-n. Már nyolcvanon felül van, kint él ezer éve, mégis perfekt magyar, csodálatos ember. Hamarjában meg is kérdeztem, milyen a srác. Azt mondta, szorgalmas, tehetséges, biztosan nagy úszó lesz belőle. A kérdés, mikor, mekkora és 2019 nyarán nagyobb-e, mint Milák Kristóf. Dolgozunk, tiszta lelkiismerettel megyünk ki, és 2020. augusztusában választ kapunk a kérdésre.
Kiemelt kép: Farkas Norbert / 24.hu
