Sport

Máris van három magyar döntős a kajak-kenu-vb-n

Jól kezdődött magyar szempontból a szegedi, olimpiai kvalifikációs kajak-kenu világbajnokság, a 200 méteres női kajakpárosok első előfutamában második lett a hazai duó, ezzel egyből bejutott a pénteki döntőbe.

A 20 éves Lucz Anna és a 23 éves Kiss Blanka remekül rajtolt, és bár végül kikapott a szlovénok kettősétől, második helyével magabiztosan lépett tovább a legjobb kilenc közé.

Az eleje nagyon jól sikerült, utána azonban elkezdtünk egy kicsit billegni, ezen még lehet javítani

– mondta a parton Lucz, aki csakúgy, mint párostársa, az UTE versenyzője. Kiss hozzátette: nagyon nehéz dolguk lesz majd a fináléban, most pihennek, és elsősorban mentálisan próbálnak majd felkészülni a pénteki versenyre.

A magyar csapatnak már van egy másik döntős hajója is, női K-2 1000 méteren ugyanis a kevés nevező miatt nem rendeznek előcsatározásokat, így Hagymási Réka és Medveczky Erika duója csak a fináléban száll vízre, ugyancsak pénteken.

Korisánszky Dávid és Mike Róbert negyedikként értek célba C-2 200 méteren, majd az ifjúsági vb-bronzérmes kenus, Bragato Giada következett C-1 500-on, ahol harmadik lett. Ezekben a számokban csak az első hely ért egyenes ági döntőbe jutást, így a két magyar egység középfutamra kényszerül: Korisánszkyiék szerdán délután, a 20 éves tiszaújvárosi Bragato pedig csütörtökön folytatja szereplését.

Az első magyar győzelemre a férfi K-1 500 méter negyedik előfutamáig kellett várni, ebben a doppingeltiltása miatt a nemzetközi mezőnyből három évig hiányzó Dombvári Bence parádés visszatérését láthatták a nézők. A 26 éves kajakos remekül versenyzett, és magabiztos győzelmet aratott, bár ez nem ért döntős folytatást, mert a mezőny nagysága miatt ebben a számban kötelező a középfutam. A második forduló versenyeire csütörtökön kerül sor.

Vissza kell még szoknom a nemzetközi mezőnybe. Négyszáz méterig nyomtam keményen, aztán az utolsó százon befújt a szembeszél. Remélem, a középfutamban ennél jobb időt tudok evezni

– nyilatkozott a befutó után a Honvéd kajakosa. Hozzátette: szerencséje van, hogy a válogatón győztes Kopasz Bálint átadta ezt a számot, mert neki ez a kedvence.

„Bár egyelőre még kevés a néző, már a rajtban érezni a biztatásukat, amit köszönök!” – mondta Dombvári.

Rajt-cél győzelmet aratott a Hajdu Jonatán, Fekete Ádám kenupáros is fél kilométeren, és ez számukra már döntőt ért, mert az első három egyenes ágon továbbjutott.

„Versenyhéten nem szoktunk ilyet csinálni, de tegnap volt két kemény edzésünk, hogy szokjuk a körülményeket, a meleget, és ez bejött. Négyszázig jól mentünk, de az utolsó százban még van tartalék” – mondták futamuk után a magyarok, akik legközelebb így pénteken szállnak vízre ebben a számban, akkor már éremért.

Az utolsó magyar érdekeltségű délelőtti előfutamban, férfi K-4 1000 méteren – amely már nem szerepel az olimpiai programban – Erdőssy Csaba, Tóth Dávid, Kulifai Tamás és Kós Benedek próbált a döntőt érő első három közé kerülni, és ez sikerült is nekik.

Végig tartották a lépést a szlovákokkal, és bár végül a második helyre szorultak, ők is készülhetnek a pénteki fináléra.

Közben a paraverseny nyitányán a 16 éves, tavasszal Európa-bajnok Kiss Péter megnyerte előfutamát, a paralimpiai ezüstérmes Suba Róbert pedig harmadikként zárt első pályáján KL1 200 méteren, így mindketten bejutottak a szám pénteki fináléjába, amelyben az első hat helyezett – nemzetenként azonban csak egy versenyző – indulási jogot szerez a jövő évi, tokiói paralimpiára.

Kiemelt kép: MKKSZ / Szalmás Péter

Ajánlott videó

Olvasói sztorik