Sport

Soha nem látott kézilabdabravúr: ötödikek az U19-es fiúk a vb-n

Korábban a témában:

2005 óta rendez a Nemzetközi Kézilabda Szövetség világbajnokságot az U19-es korosztálynak, de azóta az aktuális magyar férfiválogatott olyan sikernek még csak a közelében sem járt, mint amilyet vasárnap, Szkopjéban elért.

  • 2005-ben, Katarban nem volt ott a magyar válogatott,
  • 2007-ben, Bahreinben szintén nélkülünk rendeztek vb-t,
  • 2009-ben, Tunéziában sem kvalifikáltuk magunkat,
  • 2011-ben, Argentínában sem lehettünk ott.
  • 2013-ban, Magyarország adott otthont az eseménynek, így végre a rendező okán rajthoz álltunk. A C csoportban csak a negyedik helyen végeztünk, majd a spanyoloktól 25-23-ra kikaptunk és nem jutottunk be a negyeddöntőbe, végül 10. helyen zártunk.
  • 2015-ben, Oroszországban újra ott voltunk, az A csoport 2. helye után azonban Norvégia jelentette a végállomást (39-33), maradt megint a 10. hely.
  • 2017-ben, Örményországba nem jutottunk ki.

Ilyen sovány előzmények után egészen szenzációs siker az, hogy Szkopjéban a B csoport negyedik helyén végeztünk, majd

a 16 között óriási bravúrral három, férfi kézilabdában nagyhatalomnak számító országot is megvertünk!

Előbb Horvátországot (27-23) múltuk felül, és bár a negyeddöntőben Németország jobbnak bizonyult (26-16), de az 5-8. helyért folytatott küzdelemben előbb Spanyolországot győztük le (29-24), majd vasárnap az ötödik helyért Franciaországot is (31-21) magabiztosan vertük.

A szövetség honlapja szerint Kárpáti Krisztián együttese az első negyedben még fej fej mellett haladt ellenfelével, aztán szűk negyedórán keresztül nem bírtak gólt lőni a magyar hálóba a franciák, így a félidőben már kilencgólos magyar előnnyel mentek pihenni a fiúk. A folytatásban sem adott esélyt Franciaországnak a magyar együttes, a mieink végig a kezükben tartották az irányítást, 31-20-as magyar győzelemmel az 5. helyen zártuk a korosztályos világbajnokságot.

Bravó! A juniorok (U21-es korosztály) 2017-es algériai ötödik helye után végre újabb fénysugár, az amúgy elég sötétnek tűnő férfikézilabda-alagút végén.

Férfi U19-es világbajnokság, az 5. helyért

FRANCIAORSZÁG-MAGYARORSZÁG 20-31 (9-18)
Helyszín: Szkpoje,
Játékvezetők: Paolantoni, Garcia (argentínok).
FRANCIAORSZÁG: Gouy, Spady (kapusok), Damatrin 2, Du Moulin, Gaillard 1, Laden 2, Lenne 2, Mandiangu, Ntanzi 1, Paschal 3, Salou, Thellier, Tissot 3, Verin 3, Yamdjeu Sangoungo, Zaepfel 1. Szövetségi edző: Eric Quintin.
MAGYARORSZÁG: Győri K., Nagy B. (kapusok), Bajusz 5 (1), Bognár 5, Dely 1, Gál 3, Holdosi, Hornyák 2, Kecskés 6 (4), Kőhegyi 2, Melnichuk 1, Prainer 3,  Szuharev 2, Tóvizi, Vajda 1. Szövetségi edző: Kárpáti Krisztián.
Kiállítások: 8, ill. 2 perc.
Hétméteresek: 3/2, ill. -/-.

 

a 7. helyért:
Spanyolország–Izland 30–26 (12-8)

 

A magyar férfi ifjúsági válogatott vb-kerete:
Kapusok: GYŐRI Kristóf (NEKA), MERKOVSZKI Pál (FTC), NAGY Benedek (Telekom Veszprém)
Jobbszélső: HORNYÁK Bence (Telekom Veszprém), Kecskés Dániel (NEKA)
Jobbátlövők: DELY Márton (NEKA), PAPP Bence (PLER-Budapest), SZUHAREV Lev (Telekom Veszprém)
Irányítók: BOGNÁR Alex (Váci KSE), KŐHEGYI Ákos (Telekom Veszprém), MELNICHUK Viktor (Telekom Veszprém)
Beállók: GÁL Dominik (NEKA), VAJDA Huba (Balatonfüredi KSE)
Balátlövők: KOVÁCS Gergő (NEKA), PRAINER Viktor (FTC), TÓVIZI Tamás (Balatonfüredi KSE)
Balszélsők: Bajusz Brúnó (MOL-Pick Szeged), Holdosi Bence (FTC)

Szövetségi edző: KÁRPÁTI Krisztián
Edző: PÁSZTOR István
Kapusedző: SZABÓ Imre

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.