Sport

Nem bűnhődhetnek a gyermeket vállaló női sportolók

Gyermekvállalás miatt már nem kerülhetnek pénzügyi hátrányba a Nike által támogatott női sportolók, miután a sportszergyártó cég megváltoztatta a várandós sportolókra vonatkozó szerződéseit – erről a hatszoros olimpiai és tizenegyszeres világbajnok amerikai atléta, Allyson Felix számolt be.

A 33 éves sprinter a közösségi médiában osztott meg egy levelet, amelyben az áll, a Nike vállalja, hogy ha egy sportoló gyereket vár, akkor 18 hónapig nem alkalmaz teljesítmény-alapú csökkentést a szponzorációban.

„A Nike hivatalosan is csatlakozott az anyák védelmének biztosításához az általuk szponzorált női sportolók esetében. Ez azt jelenti, hogy a női sportolókra gyerekvállalás esetén többet nem vonatkoznak a pénzbeli büntetések” – olvasható a hivatalos terhességpolitikáról szóló levélben, amit John Slusher nemzetközi sportmarketingért felelős ügyvezető alelnök írt alá.

Felix lánya, Camryn novemberben koraszülöttként érkezett, de a sportoló már májusban arra panaszkodott a New York Timesban, hogy a sportszergyártó cég 70 százalékkal kevesebbet akar fizetni neki, miután anyja lesz.

Arra kértem Nike-t, hogy szerződésben garantálja, hogy nem büntetnek meg, ha nem teljesítek a legjobban a szülést megelőző és követő hónapokban. Ha én, az egyik legismertebb sportolójuk nem tudnám kiharcolni ezt, akkor ki lenne rá képes? De visszautasítottak

– nyilatkozta.

Miután szakított a sportszergyártóval, az Athleta céggel szerződött. 13 hónapos kihagyás után júliusban a nemzeti bajnokságon tért vissza, és 400 méteren a hatodik lett.

Kiemelt fotó: Jamie Squire/Getty Images/AFP 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik