Sport

A meccs, amin tök mindegy volt, mit játszik Andy Murray

A lényeg az volt, hogy pályára lépett.

Az idei Australian Open után nagyon úgy tűnt, hogy Andy Murray karrierje véget ér. Az egyéniben háromszoros Grand Slam-győztes teniszező már régóta bajlódott a csípőjével, a melbourne-i kiesése után pedig sírva beszélt arról, hogy nem biztos, hogy folytatni tudja. Másodszor is megműtötték a testrészt és mindenki arra volt kíváncsi, látjuk-e a még a pályán a 32 éves klasszist.

Federerékkel csatázott, de a fájdalom lesz, ami legyőzi
A világ igazságtalansága, amikor egy sportolónak jóval korábban kell befejeznie a karrierjét, mint azt tervezte. Sajnos Andy Murray-vel is ez a helyzet.

Júniusban párosban visszatért a pályára Feliciano López oldalán, öt tornával később pedig egyéniben is elindult, Cincinnatiben – szabadkártyával lehetett ott a főtáblán, Richard Gasquet volt az ellenfele. A brit végül két szettben (6:4, 6:4) kikapott ugyan, de ezen az összecsapáson másodlagos volt az eredmény: a legfontosabb úgyis az volt, hogy még mindig láthatjuk Murray-t játszani.

Egy megnyert labdamenet Murray-től:

Gasquet majd a negyedik helyen kiemelt Dominic Thiemmel találkozik a következő körben.

Eredmények – cincinnati tenisztorna, 1. forduló (a 32 közé jutásért)

férfiak (6,056 millió dollár):
Gasquet (francia)-(Murray, brit), 6:4, 6:!
Albot (moldovai)-Cilic (horvát, 14.) 6:4, 7:6 (8-6)
Querrey (amerikai)-Herbert (francia) 7:6 (7-2), 7:6 (7-1)
Nisioka (japán)-Thompson (ausztrál) 7:5, 5:7, 6:4
Mannarino (francia)-Garin (chilei) 6:4, 6:1
Pouille (francia)-Kudla (amerikai) 6:3, 7:6 (8-6)
Kecmanovic (szerb) – Auger-Aliassime (kanadai) 6:3, 6:3

 

nők (2,944 millió dollár):
V. Williams (amerikai)-Davis (amerikai) 7:5, 6:2
Szakkari (görög)-Giorgi (olasz) 6:3, 6:0
Mertens (belga)-McNally (amerikai) 7:5, 6:0
Szasznovics (fehérorosz)-Sharma (ausztrál) 6:1, 4:6, 6:1
Putyinceva (kazah)-Ostapenko (lett) 6:2, 6:7 (3-7), 6:3
Kugyermetova (orosz)-Pera (amerikai) 6:2, 6:3

Nyitókép: Rob Carr/Getty Images

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.