Sport

Európa-bajnok a magyar U17-es női kéziválogatott

A magyar U17-es női kézilabda-válogatott megnyerte a szlovéniai Európa-bajnokságot, miután a döntőben 28-24-re verte a svédeket.

Az elődöntőben a dánokat négy góllal, 25-21-re legyőző magyar csapat a fináléban megilletődöttség nélkül játszott, és a félidőben négy góllal, 13-9-re vezetett. A második felvonás elején kimaradt egy magyar hétméteres, a svédek pedig két gólra feljöttek, amire utoljára 9-7-nél volt példa.

Aztán sikerült összerakni a védekezést, a szerzett labdákból pedig könnyű gólokat sikerült szerezni, így 18-12-nél megnyugtatónak tűnt az előny.

Koronczai Petra nagy góljával a félidő derekán már héttel vezettünk (21-14), de egy emberelőnyt nagyon elpazaroltunk, így négy gólra felzárkózott az ellenfél (21-17).

Ifjabb Kiss Szilárd szövetségi edző rövid időn belül kétszer is időt kért, mivel hosszú percekig nem tudtunk gólt lőni, és a skandinávok feljöttek 21-19-re. Farkas Johanna nagyon fontos góljával végre elmozdultunk a holtpontról, ráadásul ki is küldték a gólszerzőt lerántó svédet, így két percre megint emberelőnybe kerültünk.

A nagy formában játszó Kaja Stojilkovic vezérletével a svédek 24-22-nél ismét vészesen közel kerültek, de Farkas hétméteresével és Koronczai szép átlövésével sikerült ismét négygólos hizlalni az előnyt (26-22).

A lelátón a magyar szurkolóknál feltűnt egy Aranycsapat feliratú zászló, amelyre abszolút rászolgáltak a lányok, akik végül a 28-24-es győzelem után boldogan ugrálhattak a pályán.

A magyar válogatott a csoportkörben Szlovákiát, Ausztriát és Romániát, a középdöntőben Norvégiát és Svédországot győzte le, a pénteki elődöntőben pedig Dániát búcsúztatta, és már a legjobb nyolc közé kerüléssel indulási jogot szerzett a jövő évi ifjúsági (U18-as) világbajnokságra, amelyre Kínában kerül sor.

A döntő legjobbjának a remekül védő Zsigmond Pannát választották, a jobbszélső Kürthi Laura bekerült a torna álomcsapatába, az Eb legjobb játékosa pedig az irányító Kajdon Blanka lett.

Nyugodtan mondhatjuk, hogy az utánpótlás nagyon rendben van női szinten, hiszen a juniorok tavaly vébét, idén Eb-t nyertek, és most itt az újabb siker, amit hibátlan mérleggel hozott össze a csapat.

Csak remélni tudjuk, hogy ezek a lányok pár éve múlva a felnőttek között is sikerre vezetik majd a válogatottat.

„Utánpótlásban jók vagyunk, de ez mit sem ér, ha ezek a gyerekek később elvesznek”
Hétből hét meccset nyerve lett Eb-győztes a magyar U19-es női kézilabda-válogatott. A vízválasztó időszak azonban még csak most jön a játékosoknál, mert meg kell mutatniuk, hogy a saját korosztályuk után a felnőttek között is megállják a helyüket.

U17-es női Európa-bajnokság, döntő:

Magyarország – Svédország 28-24 (13-9)
Celje, játékvezetők: Backovic, Palackovic (szlovénok).
MAGYARORSZÁG:
Bukovszky, Németh K., Zsigmond (kapusok), Bánhidi, Faragó L. 2, Farkas J. 5 (1), Horváth N. 1, Juhász G., Kajdon 2, Koronczai 7, Kukely 3, Kürthi 3, Mérai 1, Rittlinger, Vámos M. 3, Woth 1. Szövetségi edző: ifj. Kiss Szilárd.
SVÉDORSZÁG:
Aseskog, Saffari, Popaja (kapusok), Andersson, Asberg 1, Axner, Blomst, Johansson, Koppang 1, Lindberg Blohm 8, Mumbongo 3, Östblom, Rahunen Sembe, Shoai Hallberg 2, Stojilkovic 9, Wedenby. Szövetségi edző: Patrik Savarén.
Kiállítások:
6, ill. 6 perc.
Hétméteresek:
3/1, ill. 1/0.

 

A magyar női ifjúsági válogatott Eb-kerete:
Kapusok: NÉMETH Kata (Dunaújvárosi KKA), BUKOVSZKY Anna (GVM Europe-Vác), KUBINA Molli (NEKA), ZSIGMOND Panna (FTC)
Jobbszélső: RITTLINGER Lotti (Mohácsi TE)
Jobbátlövők: KÜRTHI Laura (Győri Audi ETO), HORVÁTH Nikolett (NEKA)
Irányítók: KAJDON Blanka (NEKA), WOTH Viktória (NEKA), FARKAS Johanna (Győri Audi ETO)
Beállók: FARAGÓ Luca (NEKA), BÁNHIDI Barbara (NEKA)
Balátlövők: JUHÁSZ Gréta (NEKA), KORONCZAI Petra (Dunaújvárosi KKA), NAGY Laura (NEKA)
Balszélsők: VÁMOS Mira (NEKA), MÉRAI Maja (NEKA)

 

Szövetségi edző: ifj. KISS Szilárd
Edző: PAPP György

Ajánlott videó

Olvasói sztorik