Sport

Minden idők legjobb eredményét produkálták nyíltvízi úszóink a junior Eb-n

A magyar válogatott minden korábbi eredményét felülmúlva mind az éremtáblán, mind a pontversenyen az első helyen végzett a racicei junior nyíltvízi úszó Európa-bajnokságon. A zárónapon a 14-16 évesek váltója lett aranyérmes, míg a nagyok a negyedik helyen zártak.

Két éve már sikerült megnyerni a pontversenyt, amikor Marseille-ben hét éremmel, ezúttal viszont már az éremtábla első helyén is a magyar fiatalok zártak.

A termés ezúttal is hét dobogós helyezés, igaz, ezúttal kiegyensúlyozott elosztásban: két arany, három ezüst és két bronz a mérleg.

A rendkívül kiélezett versenyben hét nemzet osztozott a medálokon, ráadásul mindegyik nyert legalább egy aranyat, egyedül a magyar csapat végzett két bajnoki címmel.

Reméltem, hogy nagyon jók leszünk, de hogy ennyire, azt nem gondoltam volna

– mondta Gellért Gábor szövetségi kapitány.

A második aranyat pont a zárónapon sikerült begyűjteni: a 14-16 esztendősek váltója remek úszással, a riválisoknak esélyt sem hagyva, csaknem öt másodperces előnnyel győzött az 5km-es viadalon. A „nagyok” stafétáját a franciák nyerték hatalmas fölénnyel, itt végül a negyedik helyen zártak a magyarok.

Ugyanakkor ez a helyezés is kellett ahhoz, hogy a magyar csapat 2017 után ismét megnyerje a pontversenyt, ami az igazi fokmérője egy válogatott erejének.

Eredmények, Junior nyíltvízi Eb, 3. nap

Mixed váltók, 5km

U16
1. Magyarország 57:01.1, 2. Oroszország 57:05.9, 3. Németország 57:38.2

U19
1. Olaszország 56:24.9, 2. Németország 56:33.0, 3. Franciaország 56:44.8, 4. Magyarország 56:52.4

Éremtáblázat

Magyarország 7 (2 3 2)
Németország 5 (1 2 2)
Oroszorszég  3 (1 1 1)
Nagy-Britannia 2 (1 1 0)
Olaszorszég 2 (1 1 0)
Franciaország 3 (1 0 2)
Spanyolország 2 (1 0 1)

Pontverseny (Top 5)

1. Magyarország 212,
2. Németország 193,
3. Oroszország 163,
4. Olaszország 152,
5. Spanyolország 128

Kiemelt kép: Magyar Úszószövetség

Ajánlott videó

Olvasói sztorik