Sport

Kenderesi Tamás hazaért, kórházba megy

Csütörtökön éjféltájban hazaérkezett Dél-Koreából Kenderesi Tamás, a magyar úszóválogatott tagja, aki ellen eljárást indítottak, majd az ügyészség pénzbüntetés kért rá. Az olimpiai bronzérmes sportoló ennek eleget tett, így elhagyhatta a vasárnap zárult vizes világbajnokságnak otthont adó országot.

Kenderesi Tamás lelkileg összeroppant
A Magyar Úszó Szövetség elnöke, Wladár Sándor állítja ezt.

Hazaérkezése után a pécsi sportoló csupán annyit mondott az SzPress Hírszolgálatnak, hogy mielőbb szeretne találkozni Wladár Sándorral, a Magyar Úszó Szövetség elnökével, és személyesen beszámolni a történtekről, és mindarról, ami azután következett.

A szövetség célja az, hogy tiszta víz kerüljön a pohárba, és a lehető leggyorsabban pontot tegyenek a nagy port felvert ügy végére. Nehezíti a feladatot, hogy a Dél-Koreában hozott döntés pontos tartalmát és a jegyzőkönyveket várhatóan csak 2-3 hét múlva ismerhetik meg.

Kenderesi Tamás megérkezése után kijelentette, hogy a Dél-Koreában megfogalmazott és a sajtóhoz eljuttatott közleményéhez egyelőre semmit sem kíván hozzáfűzni.

A Borsnak ugyanakkor a sportoló édesanyja elmondta, hogy fia egyelőre nem megy haza, mert a napokban műtét vár rá.

Oldalsó térdszalagszakadással versenyzett, ezért miután csütörtökön hazatért a vébéről, né­hány napon belül megműtik

– nyilatkozott a lapnak az édesanya.

Hozzátette, ezután ül majd össze a család, hogy megünnepeljék fia 200 pillangón elért nyolcadik helyét. Sajtburger nem, viszont túrós tészta biztos lesz.

Kenderesi-ügy: Dél-Koreában szinte járvány a szexuális zaklatás
A dél-koreai társadalmat a munkahelyi zaklatás, a bosszúpornó és a digitális kukkolás jellemzi, de a #MeToo mozgalomnak köszönhetően egyre több nő mer kiállni az igazáért. Ezzel sem árt számolni, amikor a fenékfogdosási ügyet próbáljuk értelmezni.

Kiemelt kép: MTI/Kovács Tamás

Ajánlott videó

Olvasói sztorik