Sport

Sós Csaba: Összességében nem lehetek elégedetlen

Sós Csaba, a magyar úszók szövetségi kapitánya elmondása szerint nem lehet elégedetlen a válogatottal, amely négy aranyérmet nyert a kvangdzsui nagymedencés világbajnokságon.

Amennyiben azt nézzük, hogy fele annyi érmet szereztünk, mint Budapesten, akkor az nem jó hír. Amennyiben viszont azt nézzük, hogy a Duna Arénában egy úszónk lett világbajnok, itt pedig három, az nagyon jó hír. Ugyanakkor nagyon sok döntős szereplésünk volt, negyediktől egészen a nyolcadik helyig, és miután ez egy olimpia előtti kvalifikációs viadal volt, így a váltók eredményessége is fontos volt. Végül négy kvótát szereztek, ami azt jelenti, hogy 24 úszót így vagy úgy biztosan elvihetünk az olimpiára

– értékelt az MTI-nek a szakember.

Sós Csaba megjegyezte, a vb előtt négy-öt érem megszerzését jósolta, ami be is jött, igaz, az elosztás kicsit másképp alakult annál, mint ahogyan azt várni lehetett.

A világranglisták alapján lehetett számítani a négy-öt éremre, Hosszú Katinka és Milák Kristóf magabiztosan érvényesítette a papírformát, Kenderesi Tamás elszállt ugyan, de bejött helyette Kapás Boglárka, akinél nem számoltunk az érmes helyezéssel. Verrasztó Dávid volt még előzetesen esélyes 400 méter vegyesen, de az elment, így lett végül négy

– mondta a kapitány.

Az őrségváltásunk két évvel ezelőtt a Duna Arénában kezdődött, akkor azt mondtam, hogy a múlt a jelen és a jövő együtt van, itt azért a múlt az már sajnos kezd régmúlt lenni egyesek esetében

– utalt Cseh Lászlóra Sós Csaba, de rögtön leszögezte, a kilencedik világbajnokságán szerepelt klasszis továbbra sem adta fel és elszántan küzd azért, hogy érdemlegesen szerepeljen még.

Viszont az újak jók, és jönnek fel olyan úszóink is, akik Budapesten még abszolút a jövőnek számítottak ugyan, de már akkor is letették névjegyüket, gondolok Milák Kristófra, Németh Nándorra vagy Késely Ajnára. Összességében nem lehetek elégedetlen

– mondta a szövetségi kapitány. Hozzátette, hogy Kenderesi Tamás teljesítménye érthetetlen, ugyanakkor sérülten, szinte példa nélküli módon háromszor kellett úsznia a döntőhöz 200 méter pillangón, ahol nem a világ ment el mellette, hiszen a legjobbjával bőven dobogós lett volna. Így továbbra is az olimpiai esélyesek közé sorolja.

A 2016-os riói olimpián a legnagyobb problémát az jelentette, hogy sokan nem tudtak a legjobb idejük közelében úszni, Sós Csaba szerint azonban ez Tokióban már nem fordulhat elő.

Ott még más döntötte el, mikor utazik a csapat, hol akklimatizálódik. Én egy nagyon begyakorolt utat választottam, ami nem is volt tévedés. Ezt mutatja a világrekord, és több egyéni csúcs is. Azt gondolom, amikor ott volt előttünk a lehetőség, éltünk vele

– fogalmazott.

A magyar úszók minden idők második legeredményesebb világbajnoki szereplésével zártak Kvangdzsuban. Hosszú Katinka két elsőségével (200 és 400 vegyes), Milák Kristóf (200 pillangó) világcsúcsos győzelmével, valamint Kapás Boglárka (200 pillangó) meglepetés kategóriába tartozó sikerével a magyar úszók az egyik legeredményesebb vb-jüket zárták. Ennél csak egy alkalommal gyűjtöttek be több elsőséget a magyarok, 1991-ben Darnyi Tamás és Egerszegi Krisztina is két-két számban nyert, Rózsa Norbert pedig egy győzelemmel utazott haza Perth-ből. A nyíltvízi úszók között Rasovszky Kristóf lett első 5 kilométeren.

A kvangdzsui vb-nek még egy magyar győztese volt, méghozzá Budapest, amely elnyerte a 2027-es világbajnokság rendezési jogát. A vizes sportok legjobbjai így tíz évvel a magyar fővárosban rendezett vb után ismét Budapesten küzdenek meg egymással.

Kiemelt fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik