Sport

Botrányt vártunk, parádés versenyt kaptunk a vizes vb-n

A vizes világbajnokság péntek esti programja a 4×200 méteres férfi gyorsváltó fináléjával zárult, ami már csak azért is érdekes volt, mert ezen a vb-n itt úszott utoljára Szun Jang, akit már csak hazájában nem utálnak.

A világ egyik legjobb úszóját már csak hazájában nem utálják
Szun Jang ünnepelt sztár Kínában, noha pályafutását végigkísérik a botrányok. Ki is ő és miért néz el neki annyi mindent a nemzetközi szövetség?

A háromszoros olimpiai- és tizenegyszeres világbajnok, mindenféle doppingvétséggel megvádolt kínai azzal az ausztrál edzővel, Denis Cotterellel készült éveken át, aki a kínai váltó egyik legnagyobb ellenfele, az ausztrál négyes egyik tagját, Thomas Fraser-Holmest is edzette – szintén évekig, de ő a döntőben most nem úszott, csak az előfutamban. Minő véletlen, hogy a FINA korábban 12 hónapra eltiltotta az ausztrál gyorsúszót, mert egy év alatt háromszor nem találták meg ott, ahol a holléti listája szerint – amit minden érintett versenyzőnek vezetnie kell a WADA felületén – lennie kellett volna. Eközben a kínai ennél nagyobb vétségért nem kapott büntit.

Ezért Szun versenyzése ellen több ausztrál úszó is protestált a vb-n és a kínai is csinálta velük a palávert, így kíváncsin vártuk, lesz-e újabb balhé?

Na, hát dobogós balhé biztosan nem lesz, mert bár Szun Jang próbálta menteni a menthetőt, de csak a hatodik lett Kína. Az élen ugyanakkor elképesztő izgalmak voltak, folyamatosan változott, hogy ki vezet épp a versenyben. Ebből az őrületből végül Ausztrália jött ki a legjobban, Mack Horton behozta őket az első helyen (7:00.85). Oroszország lett a második, az Egyesült Államok pedig a harmadik.

A váltót megelőző versenyen világcsúcsot láthatott a közönség – a férfi 100 pillangó (Caeleb Dressel, 49.50) és a női 100 hát  (Regan Smith, 2:03.35) után harmadszor a versenynap esti programjában –, Anton Csupkov 2:06.12-vel nyerte meg a 200 mellett. Ez volt összességében a hetedik világcsúcs Kvangdzsuban.

Ami a magyarokat illeti: Milák Kristóf, Hosszú Katinka és Burián Kata döntőbe jutott, Telegdy Ádám hetedik lett a 200 hát döntőjében.

A pénteki eredmények

férfiak:

200 m hát:
1. Jevgenyij Rilov (Oroszország) 1:53.40 perc
2. Ryan Murphy (Egyesült Államok) 1:54.12
3. Luke Greenbank (Nagy-Britannia) 1:55.85
…7. TELEGDY ÁDÁM 1:56.86

200 m mell:
1. Anton Csupkov (Oroszország) 2:06.12 perc – világcsúcs
2. Matthew Wilson (Ausztrália) 2:06.68
3. Watanabe Ippej (Japán) 2:06.73

4×200 m gyorsváltó:
1. Ausztrália (Clyde Lewis, Kyle Chalmers, Alexander Graham, Mack Horton) 7:00.85 perc
2. Oroszország (Mihail Dovgaljuk, Mihail Vekoviscsev, Alekszandr Krasznyij, Martin Maljutyin) 7:01.81
3. Egyesült Államok (Andrew Seliskar, Blake Pieroni, Zach Apple, Townley Haas) 7:01.98

 

nők:

100 m gyors:
1.  Simone Manuel (Egyesült Államok) 52.04 másodperc
2. Cate Campbell (Ausztrália) 52.43
3. Sarah Sjöström (Svédország) 52.46

200 m mell:
1. Julija Jefimova (Oroszország) 2:20.17 perc
2. Tatjana Schoenmaker (Dél-afrikai Köztársaság) 2:22.52
3. Sydney Pickrem (Kanada) 2:22.90

Nyitókép: Clive Rose/Getty Images

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik