Sport

Le lehet írni Pacquiaót, de 40 évesen is megver bárkit

Az ökölvívás megosztó sportág. Sokan vannak, akik nem értik, mi értelme összeverni egymást több tízezer ember előtt. Akik viszont rajonganak érte, igen látványosnak, sőt, olykor már művészinek látják a bokszot. Egyre többen díjazzák azt az utat is, ami egy-egy mérkőzésig vezet – mert abban nincs vita, hogy ez az egyik legbrutálisabb felkészülést igénylő sport.

Talán ezek miatt is az ökölvívás okádja magából a hősöket, az örökkévalóságnak fennmaradó és sokak számára követendő példaként szolgáló emberi történeket. Az ilyen közegben már nehéz igazán maradandót, emlékezeteset alkotni.

Manny Pacquiao a kivételek egyike. A Fülöp-szigeteki bunyós nem percek vagy órák embere, hanem már évtizedek óta sokak kedvence.

A tinédzserként még Manila utcáin is élő, a profik közt 16 évesen bemutatkozó bunyóst többször temették már karrierje során. Legutóbb sem adtak neki sokan esélyt, amikor 40 évesen állt ki Nevadában a veretlen, nála egy tízessel fiatalabb Keith Thurmannel. Ehhez képest már az első menetben padlóra küldte ellenfelét, majd végig magabiztos, okos bokszot bemutatva nyert végül megosztott pontozással (őt ketten látták jobbnak 115-112-vel, míg egy pontozó 114-113-mal az amerikait) és lett ezzel minden idők legidősebb váltósúlyú bajnoka.

A 40 éves Manny Pacquiao megverte a veretlent
A Fülöp-szigeteki legenda magyar idő szerint vasárnap hajnalban pályafutása 73. profi mérkőzését vívta, és ha csak megosztott döntéssel is, de nyert.

A Fülöp-szigeteken aktív szenátori szerepet betöltő Pacquiao nem csak nyert, hanem karrierje egyik legfényesebb sikerét aratta. Megint megmutatta, nincs az a mélység, ahonnan ne tudna visszajönni.

  • Mert ki gondolta volna, hogy a 2012-ben Juan Manuel Márqueztől elszenvedett brutális KO-vereség után még folytatja?
  • Vagy, hogy talpra áll abból, hogy veszni hagyta karrierje nagy dobását és kikapott „az évszázad meccsén” Floyd Mayweather Jr. ellen?
  • És főleg, hogy azután sem hagyja abba, hogy 38 évesen botrányos körülmények között szenvedett vereséget Jeff Horn ellen Ausztráliában?

A mélyen vallásos PacMan ráadásul mindig is több volt, mint egy bokszoló: a többi között kosarazott és politizált is a bunyó mellett. Minden adva volt tehát ahhoz, hogy egy-egy nagy vereség vagy akár csak az évek múlása miatt bármikor abbahagyja, és ezt többször meg is tehette volna, majdnem mindig emelt fővel. De nem, ő még mindig itt van és ahogy a példa is mutatja, elkap ő bárkit.

A Horn elleni balhét követően tartott egy év szünetet, és úgy tért vissza, hogy azt nem lehet elintézni egy kézlegyintéssel. Rögtön a nagyon erős Lucas Matthyssét verte TKO-val, majd Adrien Bronert pontozással és jött az egyik legnagyobb győzelme Thurman ellen.

Ez utóbbit legnagyobb riválisa, Mayweather is a ring mellől nézte. Az amerikai fel is kavarta az állóvizet, mert nem hagyta ki a ziccert, hogy beszóljon Pacquiaónak, aki szerinte mást sem csinál, csak belőle él. Ja, és még rosszul is menedzseli magát, mert 12 menetet kénytelen bunyózni 10 millió dollárért, miközben az 50-0-s mérleggel visszavonult amerikai – saját bevallása szerint – három perc alatt keres 9 milliót.

Az ember teljes öröksége és karrierje a nevem köré épül, de leállhatna már azzal, hogy a jó hírnevemből él és az én márkámon élősködik.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Floyd Mayweather (@floydmayweather) által megosztott bejegyzés, Júl 23., 2019, időpont: 5:23 (PDT időzóna szerint)

Mayweather nem csak bokszolónak volt kiváló, hanem szájharcosnak is, ezen kirohanáson meg sem lepődtünk. Mint ahogy azon sem, hogy Pacquiao sem maradt az adósa és lényegében kihívta az amerikait.

Eljössz a meccsemre, majd a nevemet is használva posztolsz és én akarok feltűnősködni?

szúrt oda Pacquiao, ahol a legjobban fáj, majd megpendítette, hogy akár össze is hozhatnának egy visszavágót.

A nagy visszavágóból viszont nagy valószínűséggel az égvilágon semmi sem lesz, ugyanis mindkét oldal, a Mayweather Promotions vezérigazgatója, valamint Pacquiao edzője, Freddie Roach is azt mondta, gyakorlatilag nulla az esélye, hogy ők ketten még ringbe lépnek egymás ellen. Viszont ez a kis szóváltás is jól mutatja, hogy a filippinó bunyósban

72 profi mérkőzés (62 győzelem, 7 vereség, 2 döntetlen) és 486 végigbokszolt menet után is lobog még az a bizonyos láng.

Az pedig jelzi, mennyire kapós, főleg, hogy most övé a Bokszvilágtanács váltósúlyú öve, hogy Amir Khan szintű bokszolók állnak sorban az aláírásáért. Sőt, a brit még be is kamuzott egy szaúd-arábiai gálát, mert utólag kiderült, hogy Pacquiao még nem írt alá semmit. Persze nem kizárt, hogy azért tető alá hozzák a novemberi ütközetet.

Mindig is mondtam: ugyan veretlen vagyok, de nem félek attól, hogy ez a mérlegem elszáll. Ha valaki legyőz, hát legyőz. Márpedig most megvertek. A boksz ilyen sport, bébi

– vonta le a szombati gála nagy tanulságát Thurman, aki junior kora óta először találkozott olyannal, aki le tudta őt győzni.

És ez a valaki egy 40 éves Fülöp-szigeteki politikus, Manny Pacquiao, aki – elnézve eddigi karrierjét – még pár évig tuti ott lesz a szorítóban. És ez jól is van így.

Nyitókép: Steve Marcus/Getty Images

Ajánlott videó

Olvasói sztorik