Sport

Siklósi Gergely aranyát még az edzője is megkönnyezte

Siklósi Gergely pénteken aranyérmet nyert a férfi párbajtőrözők egyéni versenyében a budapesti olimpiai kvalifikációs világbajnokságon, miután gigászi csatában legyőzte az orosz Szergej Bidát a fináléban

Nagyon erős ellenfél az orosz, hasonlóan vívott, mint én. Az asszó során végig magabiztos voltam, ő viszont taktikusan küzdött, ezért tűnhetett hullámzónak az összecsapásunk. Nagyon felkészültem belőle, de érződött, hogy ő is belőlem. A kulcs szerintem az volt, hogy 10-13-nál meg tudtam lepni őt

– értékelte a döntőt a mindössze 21 esztendős világbajnok.

A BHSE párbajtőrözője megemlítette, hogy edzője, Dancsházy-Nagy Tamás azzal engedte fel a pástra, hogy neki kell irányítania. Ez saját bevallása szerint sikerült is neki, még akkor is hitt magában, amikor hátrányba került.

Siklósi nemcsak technikás, gyors és pontos vívást mutatott be pénteken, nagyon jó tempóban elindított kitörésekkel és eredményes dobott szúrásokkal, hanem koncentrált is volt: három mérkőzést egy tussal nyert meg, kettőt ráadásul hosszabbításban. Az aranyéremig vezető útra visszatekintve éppen a két, “aranytusos” összecsapását nevezte a legnehezebbnek, azok közül is a japán Jamada Maszaru elleni nyolcaddöntős párharcot.

Sorban búcsúztatja a nemzetközi bajnokokat Siklósi Gergely
A 21 éves párbajtőrözőnek megint jól sikerült az aranytus, Rédli Andrásnak viszont a vesztét okozta a ráadás.

Edzője, Dancsházy-Nagy Tamás úgy fogalmazott, hogy Siklósi flow-ban volt.

Azt hiszem, ez jó kifejezés erre, amit láttunk. Egész nap érezte a vívást, a hazai közönség pedig olyan pluszt adott neki, hogy egyszerűen nem lehetett mást tenni, tust kellett szúrni, és lehetőleg eggyel többet, mint az ellenfél. Őszintén megmondom, elsírtam magam a végén

– mondta az edző, aki azt is leszögezte, az ünneplés után holnaptól a csapat olimpiai kvalifikációjára kerül a hangsúly.

Az eddigi eredmények

Férfi párbajtőr, a 64 között:

Siklósi Gergely-Francisco Limardo (venezuelai) 15-10

Rédli András-Michele Niggeler (svájci) 15-11

Dmitrij Alekszanyin (kazah)-Nagy Dávid 15-10

A 32 között:

Siklósi Gergely-Pak Szang Jung (dél-koreai) 10-9

Rédli András–Ruben Limardo Gascon (venezuelai) 12-11

A 16 között:

Siklósi Gergely–Jamada Maszaru (japán) 10-9
Rédli András–Bas Verwijlen (holland) 7-8

Negyeddöntő:

Siklósi Gergely–Bas Verwijlen (holland) 15-8

Elődöntő:

Siklósi Gergely–Andrea Santarelli (olasz) 15-8

Döntő:

Siklósi Gergely–Szergej Bida (olasz) 15-14

Nyitókép: Czagány Balázs/MTI

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik