Sport lineup

Úgy néz ki, a Nike-nál Colin Kaepernick a főnök

A cégnek egyelőre bejött, hogy közeledett a politikához, az viszont már korántsem biztos, hogy hosszútávon is jó lesz a vállalatnak, ha aktivisták duruzsolnak a döntéshozók fülébe.

Colin Kaepernick története alighanem mindenki számára ismert. Ő az a focista, aki évekkel ezelőtt bevitt a pályára egy általa fontosnak tartott ügyet, mert úgy érezte, máshol már nem hallják meg, amit mondani akar. Az irányító egy NFL előszezon meccsen térdelve hallgatta végig a himnuszt, így próbálta meg felhívni a figyelmet az afroamerikai közösség problémáira, amiről látszólag senki nem akart beszélni az USA-ban. Az ügyből végül országos botrány kerekedett, Kaepernicknek pedig súlyos árat kellett fizetnie a protestálásáért.

A szemünk előtt zajlik a 21. századi sporttörténet legnagyobb szégyene
Colin Kaepernick ügye akkor a legszomorúbb, ha lecsupaszítjuk róla az összes sallangot és csak a lényegre koncentrálunk.

A játékos sportkarrierje évekkel a térdelés előtt, 2012-ben ért a csúcsra, az irányító akkor a San Francisco 49ers-t egészen a Super Bowlig vezette, ahol azonban kikaptak a Baltimore Ravenstől.

Kaepernickkel azóta elég nagyot fordult világ.

A botrány utáni években az NFL-csapatok szándékosan mellőzték, senki nem merte leigazolni, mert mindenki félt a vele járó balhétól. Emiatt aztán az egykori focistából mára teljes munkaidős aktivista lett, rendezvényeken vesz részt, jótékonysági esteket tart, teljes erőbedobással az afroamerikaiak egyenjogúságáért harcol.

Jött egy szerződés

Kaepernick éveken keresztül próbált visszatérni az NFL-be, de végül nem egy klubtól, hanem a Nike-tól kapott szerződést, ő lett a sportszergyártó Dream Crazy kampányának reklámarca.

A Nike látszólag bátor lépésre szánta el magát, de biztosak lehetü benne, hogy előzetesen felmérték a közép -és hosszútávú előnyöket/károkat, amit Kaepernick okozhat a cégnek, és csak ezután döntöttek az együttműködés mellett.

És mint kiderült, jól döntöttek.

A kampány elején sokan, elsősorban jobboldali, konzervatív amerikaiak a Nike ellen fordultak, amiért teret adtak a „himnuszgyalázó” Kaepernicknek, a dühös emberek között akadt olyan is, aki nyilvánosan cipőt égetett.


A Dream Crazy a hangoskodás ellenére is jól teljesített, összességében pedig kimondottan sikersztori lett, legalábbis erről tanúskodik a kampány megjelenés utáni negyedéves NIKE-jelentés, amely szerint a cég hatalmas, 9,2%-os növekedést produkált. Ez a szám még úgy is jelzésértékű, hogy ezek összevont adatok, amik magukba foglalják a kínai és az észak-amerikai piacot egyaránt.

Betsy Ross

Kaepernick körül ezután nyugalom volt egy darabig, egészen idén július 4-ig, amikor az aktivista tanácsára a Nike nem adott ki egy függetlenség napját ünneplő, amerikai zászlós cipőt. Az ünnepi Air Max 1 sarkán egy Betsy Ross-féle zászló díszelgett volna. Betsy Ross egy zászlókészítő volt, ő varrta meg a ma ismert amerikai zászló első változatát az 1700-as évek végén.

 

View this post on Instagram

 

A post shared by Sneaker News (@sneakernews) on Jun 24, 2019 at 4:54pm PDT

A konfliktus forrása, hogy a zászló pontos jelentése mai napig nem tisztázódott teljesen az amerikai társdalomban, egyesek az USA történelmének fontos részeként tartják számon, míg mások a rasszista szélsőségesekhez kötik. Colin Kaepernick szerint az afroamerikai közösségekben rossz érzést keltett volna a zászló, mivel az abból az időből származik, amikor a rabszolgaság mindennapos, elfogadott dolog volt. Ezzel szemben a másik oldal álláspontja az, hogy egy nemzeti ünnepen mindenkinek joga van ahhoz, hogy neki tetsző módon ünnepelje az ország talán legfontosabb történelmi eseményét.

Nehéz kérdés, de a Nike oldalt választott és visszahívta a cipőket.

Az amerikai konzervatívoknál ezzel másodjára húzta ki a gyufát a Nike, de úgy néz ki, erre a piac nem feltétlen reagál rosszul, sőt. A cég részvényei a jelentések szerint a Betsy Ross-botrány óta nemhogy estek, hanem még növekedtek is. A cipők visszahívását követő időszakban két százalékkal emelkedtek a Nike értékpapírjai, ez durván 3 milliárd dollárt jelent.

A Nike vezetősége úgy látszik, ezúttal is jól matekozott, az már persze más kérdés, hogy ez a stratégia hosszútávon folytatható-e.

A konzervatívok lábán is legyen Nike?

A vállalat az elmúlt időszakban közelebb került a politikához, mint eddig valaha. A Nike persze ámíthatja magát, hogy az ügyek, amelyek mellett kiálltak, inkább voltak fontos társadalmi témák, mint politikai indíttatású topikok, de mind Kaepernick leigazolása, mind a függetlenség napi Air Max visszahívása elsősorban azokból váltott ki reakciót, akiket valamilyen szinten foglalkoztat a politika. A Nike ezzel ingoványos talajra lépett, olyan területre, ahova piaci alapon működő sportszergyártók, vállalatok, brandek nem nagyon szoktak tévedni, méghozzá nem véletlenül.

A cég egyelőre erkölcsileg és gazdaságilag is jól jár azzal, hogy állást foglal kényes témákban, de pontosan tudják, hogy egy határon túl ők sem mehetnek. Merthogy a végső cél mégis az, hogy mindenki lábán Nike cipő legyen, ne pedig csak egy politikailag jól meghatározható csoport hordjon Nike-t.

Ettől persze még nagyon messze vagyunk, de úgy tűnik, a témák egyre erősebbek lesznek. Kaepernick szerepeltetésével a társadalom nagyobbik része még egyet tudott érteni, a zászlós balhé viszont merészebb lépés volt, mivel a cég ezzel gyakorlatilag történelmi állásfoglalást tett, ami azért meglehetősen szokatlan.

Akárhogy is, egyelőre úgy néz ki, hogy a Nike a méretéhez és a státuszához képest rendkívül bátran ugrik bele húzósabb témákba is. A kérdés már csak az, eljön-e az a lépés, amikor nem jön ki a matek és túl messzire mennek?

Kiemelt kép: Getty

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik