Sport

Beintett a főszponzor a forma-1-es Haasnak

Szerdán a Forma-1-ben szereplő Haas főszponzora, a Rich Energy közleményt adott ki a Twitteren, amiben azt írták, hogy felbontják a szerződésüket a csapattal.

A gyenge eredményekkel és az F1 politikájával indokolták döntésüket.

Külön megemlítették a múltkori, Osztrák Nagydíjat, amin abban bíztak, hogy majd a Red Bullokkal csatáznak a Haasok, ehhez képest az egyik Williams is megelőzte őket a versenyen, ami a cég szerint elfogadhatatlan. Itt azért álljunk meg egy pillanatra és ízlelgessük azt, hogy Kevin Magnussen az időmérőn az ötödik helyen végzett, Pierre Gasly, egy Red Bull-ost éppenséggel megelőzött, mint ahogyan mindkét Toro Rossót is, váltócsere miatt indult végül a tizedik rajtkockából. Magnussen futamát aztán egy elég nagy bénázás haza is vágta, de azért megmutatta a Haas, hogy van benne kakaó.

Épp ezek után kissé furcsa a Rich Energy sértődött közleménye. Nem kizárt, hogy a háttérben az is állhat, hogy a brit energiaital-gyártó cég komoly botrányba keveredett, bírósági ügy lett abból, hogy a logójuk teljesen úgy néz ki, mint a kerékpártervezésre szakosodott Whyte Bikesé. A Rich Energy azzal érvelt, hogy nem ismerték a Whyte Bikesot – el is veszítette a pert a cég.

A hétvégi Brit Nagydíjra készülő Haas egyelőre még nem erősítette meg a szakítást, de a Rich Energy közleménye még mindig elérhető.

A Haas versenyzői eddig 16 pontot szereztek a szezonban, Magnussen 14-et, Romain Grosjean 2-őt. Konstruktőri versenyben csak a Williamst előzik, melynek versenyzői még nem fértek be az első tízbe egyszer sem az idényben.

Nyitókép: Mark Thompson/Getty Images

Ajánlott videó

Olvasói sztorik