Sport

Csoportelsőként jut tovább az Eb-n a női kosárlabda-válogatott

A magyar válogatott legyőzte Olaszországot pénteken a szerb-lett rendezésű női kosárlabda Európa-bajnokság második fordulójában Nisben, ezzel csoportelsőként bejutott a belgrádi negyeddöntőbe.

A találkozó előtt lehetett tudni, ha Székely Norbert szövetségi kapitány együttese a szlovénok után az olaszokat is megveri, akkor már biztosan csoportelső lesz, így nyolcaddöntőt sem kell vívnia, hanem közvetlenül bejut a belgrádi negyeddöntőbe.

A nyitókör győzteseinek pénteki összecsapása 6-2-es olasz vezetéssel indult, majd 6-6-nál a WNBA-bajnok Cecilia Zandalasini egy támadáson belül három triplakísérletet is elrontott. Egy 11-0-ás magyar roham láttán a magyar szurkolók “itthon vagyunk” skandálásba kezdtek, Marco Crespi szakvezető pedig időt kért. A második negyedben ellenfélelünk két és fél perc alatt ledolgozta tetemes hátrányát, sőt eggyel vezetett a nagyszünetben.

Térfélcsere után sem változtattak az olaszok és sokszor próbálkoztak távoli dobásokkal, változó eredményességgel. A mieink közben Turner Yvonne és Horti Dóra vezérletével visszavették a vezetést az utolsó negyedet pedig két triplával alapozták meg, ekkor 45-34 állt az eredményjelzőn. Minden olasz pontra akadt válasz, végül 59-51-re a magyar válogatott diadalmaskodott.

A magyar siker egyben azt jelenti, hogy az utolsó, vasárnapi csoportmeccs eredményétől függetlenül a nemzeti csapat biztosan megnyeri a C csoportot, így közvetlenül bejutott a negyeddöntőbe, 2001 óta először.

A legjobb nyolc csapat mérkőzéseit csütörtökön játsszák Belgrádban, az Eb első hat helyezettje pedig részt vehet a tokiói olimpia selejtezőtornáján. A magyarok vasárnap 16 órakor a török válogatott ellen zárják a csoportkört Nisben.

Végeredmény – női kosárlabda Eb, C csoport, 2. forduló:

Magyarország-Olaszország 59-51 (18-11, 7-15, 14-7, 20-18)

Kiemelt kép: MTI/Czeglédi Zsolt

Ajánlott videó

Olvasói sztorik