Sport

Valakinek olimpiai kvóta, másoknak jó tapasztalat – kezdődik az Európa Játékok

Pénteken rajtol Minszkben az Európa Játékok, vagyis az a nemzetközi multisportesemény, melyen kizárólag az öreg kontinens versenyzői mérik össze tudásukat. Más szavakkal: európai olimpia. Az idei csupán a második felvonás, ugyanis az első EJ-re 2015-ben került sor Bakuban – Magyarország 20 dobogós helyezéssel végül a 11. helyen végzett az éremtáblán. Az idei EJ-n a magyaroké az egyik legnagyobb delegáció, összesen 122 versenyző utazott el Fehéroroszország fővárosába, ami elég sok mindent elárul a nemzetközi megítéléséről.

Baráti versengés, vagy az olimpia előszobája?

Egyelőre nem teljesen tiszta, pontosan mekkora is a presztízse a versenynek. Ezt az állításunkat csak alátámasztja, hogy eredetileg az egyetlen pályázó, Hollandia adott volna otthont a 2. Európa Játékoknak, ám még 2015-ben visszalépett ettől az ország vezetése, mivel úgy látták, nem feltétlenül éri meg a milliárdos beruházást. Más pályázó híján vészmegoldásra volt szükség, így került a képbe Minszk, amely eredetileg a nyári EYOF-nak adott volna otthont, ám ehelyett a 2019-es EJ házigazdája lett.

Ezek alapján érzékelhető, nehéz megmondani, mekkora egy EJ-érem eszmei és sportszakmai értéke. Egyfelől hagyományos olimpiai sportágak mellett helyet kap a programban az aerobic, a strandfutball, vagy éppen az a 2020-ban először műsorra kerülő 3×3-as kosárlabda, amelyben a magyarok sem számítanak rossznak, csak éppen az Európa Játékokkal egy időben tartják Amszterdamban a világbajnokságot.

A magyar kosaraslányok jól hasítanak a világbajnokságon
Simán továbbjutottak a Hollandiában zajló 3x3-as kosárlabda-világbajnokság csoportköréből. Jöhet a negyeddöntő!

Így aztán ahány sportág, annyiféle a verseny megítélése. Vannak akik ebben a sokszínű káoszban egyelőre csak rutinszerzés céllal szokják a nemzetközi miliőt, míg más versenyzők számára ez az Európa-bajnokság, sőt a sportlövők, az íjászok, az asztaliteniszezők és a karatésok számára olimpiai kvalifikációt jelent a jó szereplés.

Összesen négy sportágban hirdetnek Európa-bajnokok:

  • cselgáncs,
  • ökölvívás,
  • tollaslabda,
  • kajak-kenu.

Még az eskü letételekor búcsúbeszédet mondó MOB-elnök, Kulcsár Krisztián szavai is e furcsa kettősségre utalnak:

Az Európa Játékok ugyan nem a Nemzetközi Olimpiai Bizottság égisze alatt zajlik, de minden olyan értéket képvisel, amely az olimpiai eszme része. Fontos a teljesítmény is, de hangsúlyos a kultúrák megismerése és tisztelete, a szolidaritás elmélyítése és a fair play, a tiszta sport is.

Összességében talán akkor járunk az igazsághoz, ha úgy fogalmazunk, bizonyos sportágaknál óriási tétje van, ki végez a dobogón, másoknál pedig inkább dzsembori hangulat uralkodik.

Miben számítunk jó eredményre?

Magyar szempontból az egyik kiemelt sportág mindenképpen a cselgáncs lesz, mivel – a kerékpározáshoz és a tollaslabdához hasonlóan – beleszámítanak az eredmények az olimpiai kvalifikációs rangsorba. Összesen 17 magyar dzsúdós utazott a versenyre, köztük Ungvári Miklós is, aki majd a magyar zászlót viszi az esti megnyitón.

Szakáganként egy éremért utazunk az Eb-re, emellett két pontszerző helynek is örülnénk

– fogalmazott Nagy András sportigazgató.

Ungvári mellett ott lesz a tavalyi Eb-n egyedüli magyarként érmet szerző Csernoviczki Éva, a világbajnoki bronzérmes Karakas Hedvig, vagy a vb-ezüstérmes Tóth Krisztián, vagyis nagyon komoly csapatot delegálnak a magyarok. Mellettük pedig szintén bekerült a keretbe két újonc is: az ifjúsági olimpiai bajnok, 17 éves Özbas Szofi és a junior világbajnoki ötödik Rajkai Róbert.

Szintén jó eredmény várható a kajak-kenusoktól, akik négy éve Bakuban tíz érmet hozva az összetett rangsor élén végeztek. Ugyan valószínűleg idén is az élmezőnyben lesznek majd a mieink, nem szabad szem elől téveszteni, hogy éppen csütörtökön zárult a vb-keret pótválogatója, így egyeseknek nem sok idejük maradt a pihenésre. Ettől még fontos verseny, sportági EB-lesz nekik, és az Európa Játékokon induló keret pontos összetételéről pénteken dönt csak a szövetség.

kammerer zoltán (kammerer zoltán, )
41 évesen is ott lesz a vébén Kammerer Zoltán
Teljesen fel is borította a kajakos terveit.

Érmet remélnek az ökölvívók is, a férfiaknál mind a tíz súlycsoportban indul magyar bokszoló, Balzsay Károly szövetségi kapitány pedig bizakodó volt az utazás előtt.

A csapatból Harcsa Zoltán az egyetlen, aki szerepelt már ilyen típusú versenyen, olimpián és az első Európa Játékokon is ott volt, a többieknek viszont újdonság lesz, de remélem, hogy a hangulat inkább feldobja majd őket, és nem vonja el a figyelmüket. Azt hiszem, két éremmel már mindenki nagyon boldog lenne, én is. Három-négy olyan öklözőnk van, aki odaérhet a dobogó közelébe

– mondta a korábbi profi világbajnok.

Az ökölvívóknak hamar el is kezdődik a verseny, mivel a selejtezőkben Csóka Nándor (56 kg), Kozák László (69 kg) és Nagy Bence (91 kg) lép majd a ringbe pénteken kora délután.

Az Európa Játékok pénteki programja

3×3 KOSÁRLABDA (Palova Aréna)
nők, csoportmérkőzés:
8.25: Magyarország-Csehország

ÍJÁSZAT (Olimpiai Sportkomplexum)
8.45: férfi olimpiai, egyéni rangsoroló (Banda Árpád)

ÖKÖLVÍVÁS (Urucse Sportpalota)
férfi selejtezők:
13.00: 56 kg, a 16 közé jutásért, Csóka Nándor-Vasile Usturci (belga)
13.45: 69 kg, a 32 közé jutásért, Kozák László-Marian Pita (román)
15.45: +91 kg, a 16 közé jutásért, Nagy Bence-Mikheil Bakhtidze (georgiai)

MEGNYITÓ
19.00: Dinamo Stadion

Kiemelt kép: Dean Mouhtaropoulos/Getty Images

Ajánlott videó

Olvasói sztorik