Sport

Liu Shaoang: Megígértem magamnak, hogy világbajnok leszek

Hathetes pihenő után május óta edzenek a magyar rövidpályás gyorskorcsolyázók, akik közül az olimpiai és Európa-bajnok Liu Shaoang egyik fő célja, hogy megszerezze a kollekciójából még hiányzó világbajnoki aranyérmet.

Ez mindennapi motivációt jelent a számomra, meg is ígértem magamnak, hogy legkésőbb a 2022-es olimpiai ciklus végéig világbajnok leszek

– jelentette ki Liu Shaoang az MTI-nek a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség (MOKSZ) csütörtöki sajtótájékoztatóját követően.

A következő idénnyel kapcsolatban annyit mondott a gyorskorcsolyázó, nem tudja megígérni, hogy ezentúl minden versenyt megnyernek, hiszen sokszor apróságokon múlik, ki lesz az első vagy második, de azt igen, hogy testvérével, Liu Shaolin Sándorral együtt mindent megtesznek azért, hogy a top 3-ban végezzenek.

Bánhidi Ákos, a válogatott csapatmenedzsere kiemelte, Knoch Viktor visszavonulását követően több junior versenyzővel töltötték fel a férfi válogatott keretet, amelyben nincsenek bérelt helyek, mindenki maximalista.

A fiatalok is nagyon erősek, és ott kopogtatnak a válogatott kapuján, de ez a fejlődés mozgatórugója. A legutóbbi Eb-n az összetettben a férfiaknál két magyar állt a dobogó tetején, ezt nehéz lesz felülmúlni, de azon leszünk, hogy a lehető legtöbb értemmel gazdagítsuk magunkat

– állapította meg Bánhidi, aki arról is beszélt, hogy a női vonalon is “bivalyerős” váltó van kialakulóban, amely szerinte már a jövő évben megmutathatja az igazi erejét.

Kiemelt kép: Fülöp Dániel Mátyás / 24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik