Sport

A 45 éves családanya a Góbi-sivatagban fut 400 km-t

Lubics Szilvia őrült kihívás előtt áll. Az Ultra Gobi versenyen való részvételével azonban egy jótékony cél támogatására is felhívja az emberek figyelmét.

Ezúttal a Góbi-sivatagban, extrém időjárási körülmények között fut több száz kilométert Lubics Szilvia. Augusztus 9-től az Ultra Gobi versenyen 400 kilométert tesz majd meg, külső segítség nélkül, ami az egyik legkeményebb kihívás. A szintidő hat nap, és ugyan természetesen vannak frissítőpontok, a futók ételüket, italukat és az extrém körülményeknek megfelelő ruházatukat is maguk cipelik.

Minden szempontból ez lesz életem »leg« futóversenye. Ez a leghosszabb megmérettetés, amin valaha indultam, ráadásul önellátó, önnavigációs kihívásról van szó. Ha mindez nem lenne elég, a versenyt egy etapban kell teljesíteni, nehéz terepen, magaslaton és szélsőséges időjárási körülmények között. Hatalmas próbatétel lesz fizikailag is, és arra is kíváncsi vagyok, lelkileg hogy kezelem majd a napokig tartó magányt a kialvatlanságot és a szélsőséges körülményeket

– mondta a versenyről a többszörös Spartathlon-, és Ultrabalaton-győztes Lubics Szilvia a szerdai sajtótájékoztatón.

A háromgyermekes édesanya tudja miről beszél, ugyanis van már a sivatagi futásról tapasztalata. Május elején teljesítette és végeredményben harmadik helyen zárta a 250 kilométeres Namib Race-t.

Lubics Szilvia harmadik lett a 250 kilométeres sivatagi versenyen
És még előrébb is végezhetett volna, ha nem 13 kilós málhát cipel.

Az Ultra Gobin való részvétellel a hétköznapi foglalkozását tekintve fogorvosnő nem csak saját magáért fut. Lubics szeretné felhívni a figyelmet azokra a súlyosan beteg gyerekekre, akik számára a világ és a sport örömének a felfedezése sok esetben közel lehetetlen. Az élmények számukra sokszor mindennél többet jelentenek, és nagyban hozzájárulnak gyógyulásukhoz is. A futó és támogatói épp ezért úgy döntöttek, hogy a felkészüléssel és a futással egy időben virtuális gyűjtést rendeznek a beteg gyerekeknek élményeket kínáló Bátor Tábornak.

Az adományozáshoz ráadásul most még anyagi befektetésre sincs szükség, azt bárki megteheti pusztán azzal, ha Lubics Szilviával közösen készül a versenyre. A CHERRISK CherryGO nevű applikációjának letöltésével ugyanis bárki pontokat (pontosabban cserkókat) gyűjthet azzal, ha mozgásban van (például sétál, fut vagy biciklizik) ezeket pedig a jótékony célra is fordíthatja. A cserkókat ugyanis 200 forintot érő „Lépjünk együtt a beteg gyermekekért!” kuponokra lehet váltani. Amennyi virtuális forintot összegyűjtenek a résztvevők, annyi valódi forintot fog átutalni a CHERRISK a Bátor Tábornak.

Úgy éreztem, hogy ezzel a kihívással másnak is szeretnék élményt szerezni. A nehéz órákban ráadásul nekem is erőt adhat majd, ha arra gondolok, hogy mindez nem csak rólam szól

– emelte ki Lubics Szilvia a verseny jótékony céljairól.

A futónőt 2016 januárjában Orbán Viktor teljesítménye elismerése jeléül Magyar Becsületrenddel tüntette ki.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik